Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magyarország a nukleáris biztonság fokozására törekszik
A Paksi Atomerőben megkezdett stresszteszt eredménye az eddigi nemzetközi gyakorlat által megköveteltnél magasabb szintű biztonságnövelő intézkedésekhez vezethet – jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nukleáris biztonsági konferenciáján hétfőn Bécsben.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden az MTI-hez eljutatott közleménye szerint a tárcavezető a tanácskozáson emlékeztetett: az Európai Unió a fukusimai baleset után a lehető leggyorsabban reagált az eseményre a kormányzati, a hatósági és az iparági vezetők magas szintű konferenciájának összehívásával.
40 év után nukleáris energia nélkül maradt Japán
Cseh-szlovák-magyar atomerőmű készül
Nemzetközi delegáció hitelesítette a paksi biztonsági jelentést
Jól jártak a franciák a német atomstoppal
Nemzetközi szakértő vizsgálat alá vetette magát a paksi atomerőmű
Finanszírozási hiánnyal küzd a bolgár, szlovák és litván atomerőművek leszerelése
E találkozón merült fel a célzott biztonsági felülvizsgálat, ismertebb nevén a „stresszteszt” ötlete is. A múlt hónapban a tagállamok már abban is megegyeztek, hogy a stressztesztek végrehajtása önkéntes alapon történjen. Az Európai Tanács elhatározta, hogy e folyamattal párhuzamosan a nukleáris létesítmények biztonságára vonatkozó jelenlegi uniós jogi és szabályozási keretrendszert felülvizsgálja ez év végére.
A miniszter utalt arra is, hogy Magyarország a kezdetektől a stresszteszt elvégzése mellett foglalt állást. Fellegi Tamás hangsúlyozta: az Országos Atomenergia Hivatal már átadta a Paksi Atomerőműnek a teszt tartalmára vonatkozó hatósági követelményeket. A miniszter kiemelte, hogy a célzott biztonsági felülvizsgálat őszre várható eredménye az eddigi nemzetközi gyakorlat által megköveteltnél szigorúbb biztonságnövelő intézkedésekhez vezethet.
Fellegi Tamás kitért rá, hogy a magyar elnökség komoly erőfeszítéseket tett a kiégett fűtőelemek és radioaktív üzemanyag kezeléséről szóló tanácsi irányelv elfogadása érdekében. Az elnökség az ügyet kiemelten kezeli, ezt jelzi, hogy ebben a félévben 12 kompromisszumos szövegjavaslat készült. Hónapokon át tartó megbeszéléseket követően a tagállamok között valamennyi kérdésben megegyezés született. Az Európai Parlament június 22-én dönt a javaslatról – tartalmazza a közlemény.
A NAÜ 2011. június 20-24. közötti, miniszteri szintű konferenciája lehetőséget biztosít a nukleáris biztonság megerősítése érdekében követendő irány meghatározására, a tapasztalatok és a jövőbeni intézkedésekre vonatkozó javaslatok megosztására. Emellett a résztvevők következtetéseket vonhatnak le a japán atomerőmű baleset tanulságaiból, értékelik a nemzeti, regionális és nemzetközi készenléti állapotokat és vészhelyzeti reagálási készséget. A konferencián miniszteri nyilatkozatot fogadnak el a témában - írja a közlemény.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







