Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magyarország tele van ötletekkel
Kutvölgyi Pál hisz abban, hogy Magyarország agyhatalom, s a kreatív elméket tárt karokkal fogadják a tehetős pénzemberek. Szerinte a problémát az jelenti, hogy az ötleteket nem tudjuk megfelelő formában eladni. A semmiből néhány év alatt 59 milliárdos díjforgalmú vállalkozássá fejlődött Brokernet Csoport egyik alapítója az Ecopoly hátteréről, a csomagolás fontosságáról és a siker titkáról mesélt az mfor.hu-nak adott exkluzív interjúban.
- A néhány hete befejeződött business reality, az Ecopoly zsűrijében Ön testesítette meg a pénzembert, akinek a tőkehiányos ötletemberek a kegyeit keresik.
Mennyi volt mindebből a show, és mennyi a valóság?
- Mivel az adás egy kereskedelmi csatornán futott, nyilván az is szempont volt, hogy nézhető legyen a műsor. Ennek ellenére ez egy teljesen komoly szituáció volt: mindenkivel akkor
találkoztunk először, s valóban a műsorban döntöttünk arról, kívánjuk-e anyagilag támogatni. Végül hat ember maradt fent a rostán: ők hiánytalanul meg fogják kapni azt a támogatást, amire akkor
ígéretet tettünk nekik.
- Ez konkrétan mit jelent?
- A hat zsűritag összesen 44 millió forintot invesztál az Ecopoly Holdingba, ebből az én részem 10,5 millió. Ez a cég fogja megvalósítani mind a hat vállalkozást, amelyek beindítását több projektmenedzser vezényli majd le.
- Korábban olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint a nyertesek eddig semmit sem láttak a támogatásból, késik azok megvalósítása. Mikor várhatók konkrét lépések ezen a téren?
- Mint mondtam, amit ígértünk, maradéktalanul betartjuk. Előbb azonban megvárjuk a júliusban életbe lépő új cégtörvényt, amely a mostaninál előnyösebb feltételeket biztosít az Ecopoly Holding bejegyzéséhez. Az ötletek kivitelezése még a nyáron elkezdődik.
- A zsűri - legalábbis az általában a gyengébb fél iránt szimpátiát érző néző szemszögéből - olykor felettébb kimértnek, olykor pedig kifejezetten csalódottnak tűnt. Ezt az érzést - és persze a show-jelleget - tovább erősítette, hogy míg Önök kényelmesen hátradőlve vizslatták a jelölteket, addig azok egy szál magukban, papírjaikat gyűrögetve álldogáltak a plénum előtt. Ön összességében milyennek találta a felhozatalt?
- Nagy volt a szórás, mind az ötletek, mind a prezentáció minőségét illetően. Én elsősorban utóbbi területen láttam a legnagyobb problémát. Lehet, hogy néhány elvetett ötlet valóban többre volt
hivatott, ez azonban számunkra nem jött át.
Míg a mindennapi életben külön szakértő csoportokkal tudom bevizsgáltatni az ötlet életképességét, és főképpen a számok alapján döntök, itt erre a szituáció jellegéből adódóan nem volt lehetőség.
Tehát az intuícióimra nagyobb mértékben kellett támaszkodnom. Autót és házat is attól vesznek az emberek a legszívesebben, akiben ránézésre is megbíznak...
Akadtak nagyon teátrális eszközökkel élő jelöltek is, akik így kezdték a mondókájukat: "Remélem, elhozták a pénztárcájukat!" Bár sok szerző meggazdagodott a remek tippeket ígérő kommunikációs könyveken, a valódi tárgyalási helyzetet a gyakorlatban lehet igazán elsajátítani. A munkám jellegéből adódóan én naponta kerülök olyan szituációba, ahol nekem kell meggyőznöm üzleti partneremet, saját munkatársaimat egy ötlet előnyeiről.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







