Majdnem 25 milliárdba kerülhetett a végtörlesztés a K&H-nak


Az érintett devizahiteles ügyfelek mintegy 30 százaléka élt a végtörlesztés lehetőségével, ezért a K&H a negyedik negyedévben 82 millió eurós veszteséget érhetett el devizahitel-portfólióján - derül ki a bank csütörtökön megjelent eredményéből.

Csütörtök reggel hozta nyilvánosságra negyedik negyedéves és teljes éves eredményeit a KBC Group. A belga vállalat a tavalyi év utolsó három hónapjában 437 millió eurós profitot ért el az előző negyedév 1,579 milliárdos nyeresége után. Az egyszeri eredményektől megtisztítva ugyanakkor csak 161 millió euró volt a nyereség. Egy évvel korábban azonban 724 millió euró volt még a vállalatcsoport nyeresége. A teljes 2011-es évben 13 millió eurós profitja volt a KBC-nek a 2010-es 1,86 milliárd eurós profit után.

Mit tehetünk a munkavállalók adataival, és mit nem - Kedvezményes konferenciajegyek az mfor.hu olvasóinak!

Az eredmények kapcsán Jan Vanhevel, a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója kiemelte: az előző évhez képest tapasztalt romlás főleg a magyar és az ír cég veszteségeinek, valamint a görög kötvényeken leírt veszteségnek volt köszönhető. A gyorsjelentés ugyanakkor kiemeli, hogy a negyedik negyedévben folytatták a perifériás országokban lévő kötvényportfólió leépítését, három hónap alatt mintegy 30 százalékkal, 1,9 milliárd euróval mérsékelték a kitettségüket a dél-európai országokban.

Magyarországgal kapcsolatban a KBC közleménye kiemeli a végtörlesztés lehetőségét, a bank tájékoztatása szerint emiatt a negyedik negyedévben 82 millió eurós (minetgy 24,6 milliárd forint) céltartalékot képzett a K&H Bank. Az előző három negyedévben összesen 92 millió euró volt a hasonló veszteség, vagyis éves szinten nagyjából 50 milliárd forintnyi veszteség leírása volt a cégnek a devizahiteleken. A bank ugyanakkor kiemeli, hogy a végtörlesztés miatti veszteségének egy részét leírhatta a bankadóból. A fenti számok alapján a K&H 30 százalékos végtörlesztési részvételre számított ügyfelei körében.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.