Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Májusban csökkent a befektetési alapok vagyona
Májusban csökkent a befektetési alapok vagyona, döntően az intézményi befektetők visszaváltásai miatt, de a lakosság is inkább eladó volt, és a negatívvá váló tőkepiaci környezet sem kedvezett a hozamoknak.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) szerdán közölt összesítése szerint a befektetési alapokból a befektetők májusban 26,3 milliárd forintot vontak ki, a piaci teljesítmény pedig 7,4 milliárd forinttal növelte a vagyont. A vagyon egy hónap alatt 0,5 százalékkal csökkent, május végén a BAMOSZ tagok 469 hazai befektetési alapban összesen 3.836 milliárd forintot kezeltek.
BAMOSZ: csökkent a befektetési alapok vagyona áprilisban
BAMOSZ: 58,3 milliárd értékben vásároltak vissza zártvégű részvényalapokat márciusban
Bamosz: február vesztesei is a pénzpiaci alapok voltak
Tovább csökkent a befektetési alapok vagyona januárban
Enyhén csökkent a befektetési alapok vagyona szeptemberben
Bővítené az OBA eszköztárát az alap vezetője
Temmel András, a BAMOSZ főtitkára szerint a befektetési alapok vagyonát legjobban meghatározó tényező májusban a globális tőkepiacokat befolyásoló hangulat ismételt romlása mellett a jelentős intézményi visszaváltások voltak, az aktuálissá váló nyugdíjpénztári vagyonátadás miatt.
A hagyományosan lakossági termékeknek számító - pénzpiaci, garantált, ingatlan és rövid kötvény - alapokon belül májusban a rövid kötvényalapok tudtak friss tőkét vonzani, de összességében a lakossági termékeknél a visszaváltások kerültek túlsúlyba. Az intézményi befektetők leginkább a részvényalapokból vonták ki befektetéseiket.
A nyilvános részvényalapokból több mint 10 milliárd forint távozott, a piaci teljesítmények pedig összességében 1,6 milliárd forinttal csökkentették a befektetők vagyonát. A 79 nyilvános részvényalap vagyona májusban 3,2 százalékkal, 357 milliárd forintra csökkent.
A garantált alapok vagyona májusban 1,4 százalékkal 419 milliárd forintra nőtt. Főként az új alapok indulása miatt a garantált alapokba 6,2 milliárd forint érkezett, bár a piaci teljesítmények 490 millió forinttal csökkentették a vagyont.
A pénzpiaci alapoknál májusban a visszaváltások domináltak, az alapok vagyona 0,4 százalékkal 1.359 milliárd forintra csökkent. Összesen közel 13 milliárd forint távozott az alapokból, bár 7,8 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk. A hónap vesztesei a forint alapú likviditási és pénzpiaci alapok voltak, ezekből összesen 14 milliárd forintot vontak ki a befektetők, míg a legnépszerűbbek az euróövezeti likviditási és pénzpiaci alapok voltak, leggyorsabban viszont a dollár alapú likviditási alapok vagyona nőtt.
A kötvényalapok vagyona 0,7 százalékkal 308 milliárd forintra nőtt, aminek oka elsősorban a rövid alapok hozama volt. A kötvényalapok összesen 1,3 milliárd forint tőkét vonzottak, és mintegy 800 millió forint hozamot értek el. A rövid kötvényalapokba 1,8 milliárd forint érkezett, a hosszú kötvényalapokból ugyanakkor félmilliárd forint távozott.
Az ingatlanalapokból 2008 augusztusa óta először történt tőkekivonás májusban, bár az alapok teljesítménye javult, így az alapok vagyona 0,3 százalékkal gyarapodott, a hónap végén 432 milliárd forint volt. Több mint másfél milliárd forint tőke távozott májusban az ingatlanalapokból, de 2,8 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk.
A 42 zártkörű értékpapíralap vagyona májusban 2,4 százalékkal csökkent. Az alapokból közel 14 milliárd forint tőkét vontak ki, a piaci teljesítmények pedig további több mint 2 milliárd forinttal csökkentették a vagyont. Elsősorban a részvényalapok voltak veszteségesek. Az intézményi alapokon belül egyedül a pénzpiaci alapok tudtak kismértékű tőkét vonzani májusban. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 661 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 17,2 százaléka.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









