Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Malév: kifizették a béreket, összegzik az utasok kárigényét
A Malév csoport dolgozói, beleértve a leányvállalatok munkavállalóit is, megkapták a januári bérüket.
Róna Márta, a működését február 3-án beszüntető légitársaság kommunikációs vezetője pénteken arról is tájékoztatott, hogy a közel 800 ezer Malév-jegyfoglalás 16 százaléka, mintegy 126 ezer tartozik a január 31-én életbe lépett kormányrendelet hatálya alá, ami alapján nem a jegy árát térítik vissza, hanem az alternatív közlekedési eszköz igénybevételének számlával igazolt költségét.
Ezen felül az utasnak jár a szállás, étkezés, bizonyos szállítási költségek megtérítése a kormányrendelet szerint. Az ilyen típusú igények összegét még nem lehet becsülni, az a március 31-i határidőig beérkező kérelmek számától is függ - közölte a Malév.
A kormányrendelet azt célozza, hogy azok az utasok, akik a Malév Zrt. menetrend szerinti járatára a leállás előtt vásárolták a jegyüket, és menetjegyük a leállást követő 3 napon belül jogosítana utazásra, segítségnyújtást kapjanak. Ugyancsak segítségnyújtásra számíthatnak azok az utasok, akik a leállás előtt már elutaztak a célállomásra, és a visszafelé útra február 29-ig érvényes menetjegyük van. Minderre 2 milliárd forintot különítettek el.
Az összes foglalás közül 418.450 olyat tartanak nyilván, ahol már kifizették a repülőjegy árát, ezekben az esetekben az utasok visszatérésre jogosultak. Ez mintegy kilencmilliárd forintot jelent. Még készül a felmérés arra, hogy az uniós jogszabályok alapján mekkora további visszatérítési kötelezettségre lehet számítani.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









