Végtörlesztés: beindultak a takarékok, 90 milliárdos bukó a bankoknál


A november 27-i adatok alapján a bankoknál 54 563-an 338,9 milliárd forintnyi devizahitelt végtörlesztettek, amivel az intézmények 90,5 milliárd forintot buktak a rögzített árfolyam miatt.

Egy hónap alatt megduplázódott a veszteség

A PSZÁF legutóbbi október 30-i adatai szerint a bankok végtörlesztés miatt realizált vesztesége 44,2 milliárd forint volt, ami november végére 90,5 milliárd forintra emelkedett. Korábban még csak a jegybank által 1500-2000 milliárd forintra becsült potenciálisan érintett hitelállománynak mindössze a 6,5-8,5 százalékát fizette ki az érintett adósok 3,3 százaléka. November hónapban már a 900 ezer adós 6 százaléka élt a végtörlesztés lehetőségével, melynek révén a devizahitelek 16,9-22,5 százalékát törlesztették. A jegybank korábbi számítása szerint egyébként a teljes érintett hitelállomány, vagyis circa 2600 milliárd forintnyi hitel 20 százalékát, vagyis 520 milliárdot törleszthetnek az adósok a kedvezményes lehetőség révén.

Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára egy mai rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a bankok várható vesztesége 200 milliárdig nőhet majd, a PSZÁF által közölt végtörlesztések mellett 38 ezer további kérelem van benyújtva a bankokhoz. Továbbá úgy véli, hogy a kormánnyal való megegyezés feltétele a Bankszövetség részéről az, hogy a végtörlesztés január elsejével teljes egészében érjen véget.

Hatékony direkt marketing és adatkezelés - Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

Ha a pénzügyi felügyelet statisztikájában megvizsgáljuk a törlesztők számát és a hitelnagyságot, kiderül, hogy átlagosan 6,2 millió forint az egy főre jutó törlesztett hitelnagyság. Az euróban végtörlesztők 3,6, a frankban törlesztők 6,1, míg a jen alapú kölcsönt törlesztők átlagosan 9,5 millió forintos hitelt fizettek vissza a bankoknak novemberben.

Érdemes megjegyezni, hogy bár a frank alapú devizakölcsönök törlesztése történt a legnagyobb értékben, ami érthető, hiszen ez a hitelállomány a legnagyobb, novemberben megugrott az euró alapú devizakölcsönök törlesztett értéke is. Ezzel szemben október hónapban még a jen alapú kölcsönnek rendelkező adósok voltak aktívabbak, és éltek a végtörlesztés lehetőségével. Míg októberben alig több mint egymilliárd forint értékben fizették vissza az adósok az euró alapú kölcsönöket, addig november végére ez az állomány több mint a duplájára nőtt, hiszen 2,3 milliárdot forintnyi hitelt végtörlesztettek. Ezzen szemben a jen alapú kölcsönöknél ekkora változás nem figyelhető meg, a törlesztések összege még csak meg sem duplázódott: a korábbi 4,5 milliárd 8,2 milliárd forintra nőtt.

Megugrott a kiváltó forinthitelek száma is

A 338,9 milliárd forintnyi devizahitel végtörlesztéséhez novemberben már 3809 kiváltó forinthitelt igényeltek az adósok összesen 18,3 milliárd forint értékben - egy hónappal ezelőtt a törlesztéshez felvett hitelek értéke még "csak" 2,2 milliárd volt. Szakértők korábban úgy nyilatkoztak, hogy a végtörlesztéssel első körben azok fognak élni, akik rendelkeznek megfelelő összegű megtakarítással, vagy hitelfelvételen kívül más módon össze tudják szedni a szükséges összeget. A pénzügyi felügyelet októberi statisztikája is ezt támasztotta alá, a mostani adatok pedig csak megerősítik a korábbi elképzeléseket, hiszen megjelentek a piacon az új hitelből törleszteni szándékozók is.

Beindultak a takarékok

A novemberi statisztikai adatok alapján úgy tűnik, hogy az elemzők és Orbán Viktor várakozásai is beigazolódnak a takarékbankokkal szemben, hiszen a várt intézmények közötti verseny nyerteseinek gondolták a szövetkezeti intézményeket. Októberben ugyan - vélhetően az alacsony hitelfelvételi hajlandóság miatt is - mindössze 46 új ügyfelet tudtak akvirálni.

A PSZÁF legfrissebb adati azonban már 798 új ügyfélről számolnak be - ők azok, akik más hitelintézet adósaként fordultak forinthitelért ezekhez az intézményekhez. Összesen egyébként 872 új ügyfél jelentkezett náluk november hónapban. A legmagasabb új igénylésről a részvénytársasági hitelintézetek számolhatnak be: 2897-en fordultak hozzájuk, bár ebből más intézmény adósa mindössze 688 volt - így egyértelműen a takarékok tudták a legtöbb új ügyfelet akvirálni novemberben. A hitelintézeti fióktelepek 36, a pénzügyi vállalkozások pedig csupán 3 más intézmény adósát tudták magukhoz csábítani a forinthitel konstrukciójukkal.

Székely Sarolta

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.