Már a piacra dobás előtt arat a BMW új modellje



Bár a BMW hivatalosan csupán két hónap múlva kezdi árusítani új 1-es sorozatát, az előzetes megrendelési adatok alapján az már most sikerterméknek tekinthető.


Az új BMW 1-es piacra dobása előtt hét héttel már több, mint 10 ezer megrendelés futott be a cég müncheni központjába, értesült az Automobilwoche. Ez a szám még a cég vezetőinek előzetes várakozásait is felülmúlja, s így az sem kizárt, hogy a tervezett gyártási kapacitással nem tudják majd kielégíteni a fokozott igényt.
A müncheni székhelyű konszern eredetileg azt tervezte, hogy 2005-ben legalább 100 ezer darabot értékesít majd az 1-es modellből.

Mint azt a Menedzsment Fórum korábban megírta, a vállalat az elmúlt években számos új modellel (X3, BMW 6, Mini-Cabriolet) bővítette kínálatát, nemrég pedig bejelentette, hogy beszáll a minifurgonok piacára és két-három éven belül saját modellel rukkol elő.
A cég emellett a Rolls-Royce-ok további gyártása mellett is kitart, cégközeli körökből származó információk szerint pedig jövő áprilisban vagy májusban szállítaná le a BMW új 3-as sorozatának első darabjait.

(Menedzsment Fórum)





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.