Már biztosan eladják az MKB 10 százalékát


Eladja az osztrák BAWAG P.S.K. (BAWAG) bank a magyar MKB Bank Zrt.-ben (MKB) meglévő közel 10 százalékos tulajdonrészét.

Az APA osztrák hírügynökség keddi jelentése szerint az MKB-részesedés értékesítését az Európai Bizottság írta elő a BAWAG számára, az osztrák állami támogatás fejében. Byron Haynes, a társaság vezetője újságírók előtt jelentette be, hogy eladják a magyarországi bankban birtokolt részesedést.

A bécsi kormány tavaly 550 millió eurós tőkeinjekcióval és 400 millió euró értékű kezességvállalással segítette meg a bankot, amely 2008-ban közel 500 millió euró, 2009-ben pedig 22 millió euró veszteséget szenvedett el.

Az MKB honlapján szereplő adatok szerint a BAWAG egy leányvállalaton, a P.S.K. Beteiligungswerwaltung GmbH-n keresztül 9,77 százalékban tulajdonosa az MKB-nak.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.