Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Már csak 8,3 százalék az amerikai munkanélküliség
A várt 8,5 százalék helyett mindössze 8,3 százalék lett az amerikai munkanélküliségi ráta januárban. Ilyen alacsony munkanélküliséget 2009 februárja óta nem mértek az USA-ban.
A mezőgazdaságon kívül 243 ezer munkahely jött létre, ami jóval magasabb mind a 150 ezres várakozásnál, mind a 203 ezres decemberi adatnál.
A magánszféra 257 ezer új munkahelyet teremtett egy hónap alatt, ami elsősorban a feldolgozóiparnak, valamint a szabadidőipar, az egészségügy és az egészségbiztosítási szolgáltatásoknak köszönhető.

Az átlagos munkabér 0,2 százalékkal 23,29 dollárra nőtt, míg a ledolgozott heti órák száma változatlanul 34,5 óra lett.
Az amerikai Munkaügyi Minisztérium 60 fővel növelte meg a novemberben és decemberben létrehozott állások statisztikáját. A felülvizsgálatoknak köszönhetően az USA-ban 2011-ben 1,82 millió állás jött létre a korábban közölt 1,64 millióval szemben.
A kedvező hírre természetesen megugrott a pesti börzén jegyzett blue chipek árfolyama is, különösen az OTP lendült meg, amely egy százalékot erősödve jelenleg a tegnapi záróára körül mozog.
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









