Már nem a Nabuccóban gondolkoznak Amerikában


Az amerikai kormány lazított a Nabucco-fölgázvezeték mögötti, több éve tartó kizárólagos kiállásán, és kész mind a négy lehetséges alternatívát támogatni, amennyiben azok gázt szállítanak az Európai Unió igen "sebezhető" államaiba - írta hétvégi számában a The Wall Street Journal.

Az amerikai gazdasági napilap az ITGI-t (Interconnection Turkey Greece Italy) és a Transz-adriai Csővezetéket nevezte meg a Nabucco riválisaként, valamint azt a vezetéket, amely megépítésének szándékát a hétvégén jelentette be Azerbajdzsán. Ez utóbbi párhuzamosan futna a Nabuccóval. Az ITGI és a transz-adriai vállalkozás a meglévő török vezetékre csatlakozna rá, és Törökország határától Görögországba, a balkáni államokba, illetve a tenger alatt Olaszországba vezetné a gázt, kezdetben évi 10 milliárd köbméteres kapacitással.
A kaszpi-tengeri gázkitermelésre a BP és a Statoil vezetésével létrejött konzorciumnak az egy évtizede tartó viták után néhány héten belül végül döntenie kell, hogy melyik vezetéken kívánja eljuttatni az energiahordozót Európába. A társaság jelenleg négy lehetséges útvonalat mérlegel - írta isztambuli keltezéssel a lap. Homályosak tűnnek az EU által támogatott gáz-csővezeték kilátásai címmel megjelent cikkében. Richard Mornigstar, az eurázsiai ügyben illetékes amerikai különmegbízott csütörtökön közleményt adott ki, amelyben cáfolta, hogy az Egyesült Államok a Nabuccóval szemben a rövidebb és olcsóbb megoldásokat preferálná.

Fejlődjünk a válságban
Fejlődjünk a válságban

• "Határtalan sikerek" – magyar menedzserek, és vállalatok nemzetközi porondon
• "Válságban is növekszünk, aki mer, az nyer" - módszerek, tapasztalatok átadása
• "Vállalati jövőkép" – Vállalatvezetők lépései, tervei az előrejelzések tekintetében a 2012-es évre vonatkozóan

Jelentkezzen konferenciánkra!

"A Nabucco továbbra is nagyon kívánatos politikai és stratégia lehetőség. Mint minden csővezetéknek, kereskedelmi szempontból életképesnek kell lennie" - szögezte le Morningstar, ami azonban a lap szerint egyértelmű elmozdulást jelent az amerikai politikában a Nabucco kizárólagos támogatásától afelé, hogy minden olyan vezetéket elfogadhatónak tart, amely biztosítani tudja az energiabiztonsági célok megvalósulását. Az EU ugyanakkor továbbra is a Nabucco elkötelezettje.

"Kereskedelmi szempontból a Nabucco-projekt el van temetve" - jelentette ki a lapnak Borut Grgic, az Atlantic Council nevű amerikai kutatóintézet energiaügyi szakértője. A The Wall Street Journal szerint ez a vélemény megegyezett a Fekete-tengeri Energetikai és Gazdasági Fórum nevű, pénteken véget ért isztambuli tanácskozáson részt vett energetikai szakemberek és elemzők többségének álláspontjával.

A több mint 3800 kilométeres Nabucco csővezeték megépítését 2002 óta tervezik; célja, hogy csökkentse az uniónak az orosz gázszállításoktól való függőségét. A cső évi 31 millió köbméter gázt lenne képes szállítana Kelet-Törökországból az ausztriai elosztóba, de egyelőre nem tudni, hogy mennyi nem orosz eredetű gáz szerezhető be a Nabucco feltöltéséhez. Szakértők szerint a finanszírozási problémák miatt évekig, az újabb gázforrások bekapcsolásáig feltöltetlen maradhat, aminek a kockázata "fenntarthatatlan" - írta a The Wall Street Journal.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.