Valószínűleg egyre kevesebb apuka és nagypapa vállalkozik arra, hogy december 6-án beöltözzön Mikulásnak. Mind többen bízzák inkább profikra a dolgot, mert amellett, hogy sokkal élethűbben tudnak HOHHOHHÓ-val köszönni, a gyerek sem ismeri fel a szakáll alatt a rokonokat. Magyarországon a Mikulás-üzlet ma már százmilliós piacot jelent, a legjobb apók pedig tréningeken is átesnek, tudta meg az mfor.hu.
hirdetés
Te is US Mikulás vagy?(Mfor-montázs)
Tízezer forintért már rendelhetünk Mikulást gyerekeink szórakoztatására, ami nem is jelent hatalmas kiadást így decemberben. Főleg ha a bérlés alternatívája egy piros kabát kikölcsönzése
lenne, amit nem nagyon lehet megúszni három-négyezer forint alatt.
Ha csak a gyerekeknek szánt ünnepségeket, házhoz járó "Nagyszakállúakat" és a céges rendezvényeket vesszük alapul, a Mikulás-üzlet százmillió forintos piacot jelent Magyarországon -
mondta el lapunknak Bálint György, a Bál-na Produkció Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság évek óta működteti Mikulás Szolgálatát, mára a piac 35 százalékát mondthatja magának. A maradékon
nagyon sok társaság osztozik.
A Mikulás viszi a prímet
A rendezvényszervező szakma legjövedelme- zőbb időszaka a decem- ber. Az éves forgalom harmadát is meghalad- hatja a karácsonnyal és a "Puttonyosokkal" kapcso- latos megbízások értéke. A Mikulás-partik mellett ugyanis hatalmas szeletet jelent a karácsonyi ünnepségek megrendezé- se is. Arról nem is szólva, hogy a kereskedelmi egységek, bevásárlóköz- pontok és a nagy válla- latok szívesen áldoznak "mikulásos" reklámokra, promóciókra és rendez- vényekre. A Nagyszakál- lúhoz képest a húsvéti nyuszi piaca egészen eltörpül.
Tréningeznek a piros kabátosok
Mára igencsak felhigult a piac, a rendezvényszervező szakmát és magát a Mikulás-közvetítést is beleértve. Nagyon sok társaság lát fantáziát a dologban, de csak kevés veszi komolyan a
szervezést. Ez pedig hosszú távon nem kifizetődő, a vattaszakállt vagy a rossz minőségű jelmezt ugyanis senki sem akarja viszontlátni a következő szezonban.
A Mikulás Szolgálat régi ügyfeleinek 95 százalékát meg tudja tartani, az újakat figyelembe véve pedig 15-20 százalékos bővülést várnak jövőre. Jelenleg több mint ötven
"Nagyszakállúval" dolgoznak, akik komoly felvételi szűrőkön és tréningeken esnek át, mielőtt magukra vehetik a piros kabátot.
A legtöbb megrendelés szülőktől származik, ám - a megbízás értékét alapul véve - a céges megrendelések sokkal nagyobb arányt képviselnek. Emiatt inkább a vállalati rendezvényeknél,
karácsonyi partiknál igyekeznek a legtöbb újítást bevezetni - arról nem is szólva, hogy egy túlságosan aggódó szülő igencsak megkeserítheti a szervezők dolgát.
Nem kellenek a spicces "Mikulások"
A Mikulás viszi a prímet
A rendezvényszervező szakma legjövedelme- zőbb időszaka a decem- ber. Az éves forgalom harmadát is meghalad- hatja a karácsonnyal és a "Puttonyosokkal" kapcso- latos megbízások értéke. A Mikulás-partik mellett ugyanis hatalmas szeletet jelent a karácsonyi ünnepségek megrendezé- se is. Arról nem is szólva, hogy a kereskedelmi egységek, bevásárlóköz- pontok és a nagy válla- latok szívesen áldoznak "mikulásos" reklámokra, promóciókra és rendez- vényekre. A Nagyszakál- lúhoz képest a húsvéti nyuszi piaca egészen eltörpül.
Minden időpont betelt a Rendezvénymegoldások Mikulás szolgáltatásánál. "Hozzávetőleg száz megbízást kaptunk, december 1-jétől 10-ig minden időpont betelt" - mondta el megkeresésünkre Tóth
Ákos, a társaság vezetője. A korábban Sopronban működő cég az idén tette át székhelyét a fővárosba, de terveik szerint jövőre belekezdenek a vidéki terjeszkedésbe, elsősorban
Nyugat-Magyarországon, Győrött, Sopronban és Szombathelyen.
Mivel minden kapacitásuk maximálisan kihasznált, nem érzik, hogy nagyon éles lenne a verseny. Szerintük sok a kókler: egyáltalán nem számít kirívó esetnek, ha egy családhoz borvirágorrú,
kissé tántorgó "Nagyszakállú" érkezik. "A mi Mikulásaink színészek, a jelmezeket kézzel varrják, a szakállt és a hajat Németországból hozatjuk" - tette hozzá Tóth Ákos.
Mivel az emberek nem szívesen engednek a gyerekeik közelébe idegen embereket, alapkövetelmény a szakszerű szervezés és a megbízható Mikulások biztosítása. Összességében egyre népszerűbb
ez a szolgáltatás, a megrendelések többsége pedig magánszemélyektől származik.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.