Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai miniszter jelenlétében átadta az 5000. startkártyát kedden Budapesten. A fiatalokat foglalkozató munkáltatók járulékterheit csökkentő kártyát a miniszterelnök adta át, és elmondta: remélik, hogy több ezer pályakezdőnek tudnak ezzel segíteni.
hirdetés
A miniszterelnök óriási sikernek nevezte azt, hogy a Száz lépés program keretében október elejétől kibocsátott kártyát már 5000-en vették igénybe. Hozzátette: arra számítanak, hogy a
foglalkoztatás kifehérítését segítő kártyát november végére 7000-en, egy év múlva 50000-en veszik igénybe.
A startkártyát 25 évnél, illetve felsőfokú végzettségű esetben 30 évnél fiatalabb munkavállalók két évre válthatják ki, és a munkáltató által fizetett járulékterhek 33,5 százalékról az első évben
15 százalékra, második évben 25 százalékra csökkennek.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: remélik, hogy ha egy pályakezdő legálisan kezd el dolgozni, akkor a későbbiekben is ezt az utat választja majd. A miniszterelnök elmondta: a startkártyától és a
Száz lépés programhoz kapcsolódó újabb három foglalkoztatáspolitikai lépéstől azt remélik, hogy a munkáltatók rájönnek, hogy érdemes fehéren foglalkoztatni.
Gyurcsány Ferenc hozzátette: az intézkedések hatásait folyamatosan mérik, és ha nem bizonyulnak elég ösztönzőnek, addig biztosítanak újabb kedvezményeket, amíg megmozdítja a piacot. Az
alkalmi foglalkoztatáshoz kapcsolódó, alacsony közterheket biztosító kék könyvből ismertetése szerint eddig 220 ezret váltottak ki. A miniszterelnök a november végén induló téli közmunkaprogramot
a rendszerváltás óta a legnagyobbnak nevezte.
Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondta: az önkormányzatok egyharmada adott be érvényes közmunka pályázatot. Ismertetése szerint a novembertől júniusig tartó, 7
milliárd forintos keretből működő program 25000 embernek biztosít munkát. Újdonságnak nevezte, hogy a közmunkások az önkormányzatok alapfeladatainak elvégzésére is alkalmazhatók.
A miniszter kitért a szakképzettséggel, illetve általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőket támogató "Lépj egyet" programra. Ismertetése szerint 1,8 millió ember fejezheti be ingyen
általános iskolai tanulmányait és szerezhet szakmát a 4 milliárd forintos költségvetéssel induló program segítségével.
A hétfőn bejelentett, a mikro-, kis és középvállalkozások létszámbővítését segítő lépésről elmondta: az egy éves teljes járulékmentességet biztosító kedvezményt a non-profit szervezetek és egyéni
vállalkozók is igénybe vehetik.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.