Máris kiakadtak a költségvetési tervezeten a vidéki polgármesterek


Máris megérkezett az első módosító javaslat a múlt pénteken benyújtott jövő évi költségvetési tervhez: vidéki nagyvárosok polgármesterei ötmilliárd forinttal csökkentenék a BKV támogatását, a pénzt pedig a Budapesten kívüli helyi közlekedés támogatására adnák.

Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!
Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.

Kósa Lajos, Borkai Zsolt, Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc, Székyné Sztrémi Melinda és Habis László jegyzik azt a módosító indítványt, mely a jövő évi költségvetésben átrendezné a közlekedési társaságok támogatását. A büdzsé pénteken benyújtott tervezetében eredetileg 32,2 milliárd forintos támogatást irányoztak elő a fővárosi közösségi közlekedés támogatására, ezt csökkentenék a kezdeményezőkl 27,2 milliárdra. Az így felszabaduló ötmilliárd forintot pedig a helyi közösségi közlekedés támogatásához csapnák hozzá, így a vidéki városok közlekedési társaságai az eredetileg előirányzott 3 helyett 8 milliárdos támogatást kaphatnának.

"A vidéki nagyobb és kisebb városok mobilitási lehetőségeinek és attraktivitásának megőrzésében, mind a gazdasági versenyképesség és a környezetvédelmi szempontok
érvényesülése tekintetében meghatározó szerepe a van a helyi közösségi közlekedésnek. A vidéki helyi közösségi közlekedés társadalmi hozzáadott értéke és jelentősége messze meghaladja azokat a gazdasági és pénzügyi mutatókat, amelyek alapján e mobilitási forma jelenlegi támogatottsága működik" - írják a kezdeményezők a módosító javaslat indoklásában. A kormánypárti politikusok szerint mára a vidéki közösségi közlekedési rendszerek elérték a működőképességük határát, mind működési, mind beruházási oldalról egy olyan negatív gazdálkodási spirálba kerültek, amely beavatkozás nélkül rövidtávon a szolgáltató társaságok ellehetetlenülését okozzák.

A központi költségvetésből az önkormányzatok számára helyi közlekedéshez biztosított támogatás jelenleg aránytalanul nagy mértékben támogatja a Főváros helyi közlekedését, és indokolatlanul szorítja háttérbe a vidéki városok helyi közlekedését. A főváros helyi közlekedése az országos személyszállítási teljesítmények kb. 70 százalékát képviseli, azonban a főváros jelenlegi támogatása a teljes támogatás közel 92 százaléka - emelik ki a kezdeményezők.

Talán nem véletlen, hogy a benyújtók mindegyike vidéki város polgármestere: Kósa Lajos Debrecené, Borkai Zsolt Győré, Cser-Palkovics András Székesfehérvár érdekeit képviseli, Szalay Ferenc Szolnok polgármestere, Székelyné Sztrémi Melinda Salgótarjánért lobbizik, míg Habis László Eger első embere.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.