Márkaépítés kis pénzből: hogyan szerezzünk vevőket?


Egy új vevő megszerzése mindig sokkal drágább és időigényesebb, mint egy lojális megtartása, márpedig egy jól működő cégnek mindkettőre szüksége van. Az új fogyasztók a növekedés lehetőségét adják, az elkötelezett vevők pedig az árbevétel kiszámíthatóságát. Az mfor.hu sorozatának harmadik része a keresztmarketing segítségével történő vevőszerzésre ad tippeket.

Neked is jó, nekem is jó(Mfor-montázs)

Mindannyiunk tudjuk, milyen keserves az első vevők megszerzése egy új termék bevezetésekor. Keresztmarketing segítségével azonban hozzájuthatunk egy másik termék már meglévő vevőköréhez, méghozzá viszonylag olcsón és gyorsan. Ráadásul használata nincs cégnagysághoz kötve! Eredményesen alkalmazható egy új vállalkozás elindításakor, vagy ha csak bővíteni szeretnénk vevőkörünket. Alkalmazása még nem annyira elterjedt, mint külföldön, pedig ha jól használjuk, akkor hatásos marketingeszköz lehet.

Hogyan juthatunk ügyfélkörhöz?

A pontos célzás és az eredményesség miatt igen fontos tisztában lenni azzal, ki a célcsoportunk. Ezután gondoljuk végig, hogy ők milyen egyéb, már bevezetett szolgáltatásnak vagy terméknek lehetnek a fogyasztói. Ezt követően dolgozzunk ki egy ajánlatot, amely mindkét cég számára előnyös. A kölcsönösség fontos: csak így lehet meggyőzni a másik cég vezetőjét arról, hogy együttműködjön velünk.

Sorozat kkv-knak

Minden vállalkozás úgy indul, hogy "Ennek sikerülnie kell!", ám jelentős részük még az első évet sem éri meg. Mi lehet a különbség az eredményes és a sikertelen vállalkozás között? Léteznek-e sikerreceptek? Az mfor.hu sorozata elsősorban kis- és közepes vállalkozásoknak ad tippeket arra, hogyan lehet korlátozott költségvetéssel erős márkát létrehozni.

Az egyik fővárosi kertépítő, amely egyedi szolgáltatásával a tehetősebb háztulajdonosokat célozta meg, szerette volna felfuttatni vállalkozását. Induláskor megállapodott egy-egy már ismert belsőépítésszel, tervezőirodával és úszómedence-forgalmazóval. Mindegyik számára készített egy speciális ajánlatot, melyet mindegyikőjük felhasználhatott saját ügyfélkörénél. Eszerint 60 ezer forint értékű kedvezményt ajánlott azoknak, akik nála rendelik meg kertje tervezését és megépítését. Ráadásul az első 5 megrendelő az előzetes "látványtervet" is ingyen kapta. Hol volt itt a kölcsönös előny? A partnercégek ezzel a kuponnal "jutalmazták" ügyfeleket, a kertépítő pedig saját munkája során ajánlotta a partnercégek szolgáltatásait.

Mozit pizzával

Keresztmarketing segítségével vágott bele az üzletbe az egyik baranyai pizzéria is, amely a közelében levő mozitól kapott segítséget. Két héten keresztül a főbb filmek minden jegye mellé járt egy 300 forint értékű "Pizza-kupon", melyet egy megadott határidőig lehetett beváltani. Cserébe a pizzéria a mozi programját rakta ki frekventált falfelületére. A hely hamar beindult.

Sorozat kkv-knak

Minden vállalkozás úgy indul, hogy "Ennek sikerülnie kell!", ám jelentős részük még az első évet sem éri meg. Mi lehet a különbség az eredményes és a sikertelen vállalkozás között? Léteznek-e sikerreceptek? Az mfor.hu sorozata elsősorban kis- és közepes vállalkozásoknak ad tippeket arra, hogyan lehet korlátozott költségvetéssel erős márkát létrehozni.

Jó néhány éve a keresztmarketing segítette az egyik parfümmárka bevezetését. Üzleti vacsorán voltam Brüsszelben, amikor fizetéskor a pincér egy díszes csomagocskát adott át a társaság hölgytagjainak. Meglepetésünkre egy új francia parfüm termékmintáját kaptuk - Bálint nap alkalmából. Mint később kiderült, cserébe az illatszercég a helyi médiában reklámozta az étterme(ke)t.

Sör és happy hour

Multis marketingesként is sikerrel használtam ezt az eszközt, például a Borsodi Sörgyár egyik márkájának felfuttatásakor. Egy-egy régióban nívós, forgalmas vendéglátóhelyeket választottunk ki, ahol a saját vendégkörnél promotálták az új sört happy hour és bevezető ár alkalmazásával. Cserébe mi a regionális rádióreklámunkba illesztettük be a söröző ismertetőjét. Egy másik alkalommal hasonló módszer segítségével (színvonalas Fittnes-termek bevonásával) segítettük elő az egyik speciálisabb Plusssz-termék elterjesztését.

.



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.