Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Matolcsy György támogatja a spekuláció ellenes Tobin-adót
"A magyar elnökség támogatja az Európai Bizottság terveit abban, hogy Európában bevezetésre kerüljön a pénzügyi tranzakciók és/vagy tevékenységek adója" - közölte az origoval a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az adótípus névadója az 1981-ben Nobel-díjjal kitüntetett James Tobin közgazdász, aki ötletével még akkor állt elő, amikor 1971-ben az USA-ban R. Nixon elnök megszüntette a deviza átválthatóságát aranyra. Tobin a nemzetközi spekulációt akarta lassítani, és stabilizálni akarta az amerikai pénz árfolyamát.
Hétfőn Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök vetette fel a pénügyi tranzakciók megadóztatásának ötletét a G8-G20 orcságcsoport elnökeként tartott sajtótájékoztatóján. Sarkozy szerint egy ilyen adó a spekuláció megfékezésére szolgál.
Az NGM szerint a magyar kormány pénzügyi tranzakciók alatt nem csak a hagyományos devizákra vonatkozó spekulatív műveleteket érti (ez a Tobin-adó), hanem "minden pénzügyi eszköz - részvény, kötvény és származékos termékek - alapján lebonyolított tranzakciót".
A tárca közölte, hogy a magyar elnökség egyik legfontosabb prioritása a pénzügyi tevékenységek - és lehetőség szerint a pénzügyi tranzakciók - adójáról szóló keretirányelv megfelelő előkészítése. Ugyanakkor: "Az elsődleges cél, hogy az alapelvekben egyetértés legyen: ilyen alapelv lehet például a pénzügyi tranzakciós adó kapcsán az, hogy csak akkor lehet az EU-ban alkalmazni, ha a többi pénzügyi régióban (Egyesült Államok, Japán, Szingapúr és az úgynevezett BRIC-országok, azaz Brazília, Oroszország, India és Kína) is bevezetik, különben a tőkekiáramlás veszélye áll fenn."
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









