Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Matolcsy: 1-1,5 százalékos költségvetési kiigazításra van szükség
Annak érdekében fogadta el a kormány a kedd délután bejelentendő gazdasági akciótervet, hogy tartani tudja az eredeti EU-IMF hitelszerződésben szereplő 3,8 százalékos államháztartási hiánycélt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő este Luxembourgban nyilatkozva. Hozzátette: a célt azért is tartani kell, mert a pénzügyi piacok nem fogadnak el ennél magasabbat.
A hét végi maratoni kormányülésen kidolgozott akcióterv bevételnövelő és kiadáscsökkentő elemeket egyaránt tartalmaz, valamint olyanokat is, amelyek segítik a gazdaság növekedését - hangoztatta a miniszter, aki részt vett annak a munkacsoportnak a találkozóján, amely Herman Van Rompuy EU-elnök vezetésével az uniós gazdaságpolitikai együttműködés fokozásának lehetőségein dolgozik a jövőbeni gazdasági válsághelyzetek elkerülése érdekében. A csoport tagjai többnyire az EU-tagországok pénzügyminiszterei.

Matolcsy György levele Olli Rehn-nek
Matolcsy: "pofonokat kapunk innen is, onnan is"
Az újraiparosítástól vár növekedést Matolcsy György
Matolcsy: a gazdaságnak friss tőkére van szüksége
Matolcsy szerint az egykulcsos adóval minden munkavállaló jól jár
Matolcsy: hamis benyomást kelthet az EB-jelentés
Matolcsy György rövid sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Magyarország az EU-ban egyedüliként "már kétszer került a gödörbe", 2006-ben és 2008-ban, és a "jelenlegi megítélésünket is meghatározza ez a két megingás". Úgy vélte, a piacok is hitelesnek fogják elfogadni, ha a kétharmados politikai többséggel rendelkező új kormány az akcióterv mellett vállalja a korábbi hiánycélt. Kifejtette: a piacok általában aggódnak, ha egy kétes történetű országban felmerül, hogy a vállalt költségvetési szint nem teljesül. Különösen így van ez kormányváltáskor, ha az új kormány olyan "csontvázakat" talál, amelyek miatt azt mondja, hogy nem vállalja a deficitszintet. Hozzátette: a Fidesz-kormány is talált olyan elemeket, amely kisebb bevételt és magasabb kiadásokat eredményeznek, de részben ezek ellensúlyozására készült az akcióterv.
A "csontvázak" között említette azt a számításukat, hogy minden jövedelemmel kapcsolatos - például a társasági és a személyi jövedelemadóból származó - bevétel kisebb lesz. A kiadások között, mint mondta, egyebek között a munkaerőpiac kiadása lesz nagyobb. A részleteiben Orbán Viktor miniszterelnök által ismertetendő terv stabilizálja a költségvetést, eléri, hogy tartani lehessen a hiánycélt, de emellett a gazdaság talpra állítását és a növekedés beindítását is célozza - fogalmazott.
Egy kérdésre válaszolva Matolcsy elmondta: most úgy látszik, hogy nagyjából 1-1,5 százalékos költségvetési kiigazításra lehet szükség, hogy a hiánycélt teljesíteni lehessen.
Az euróövezetet alkotó országok hétfői pénzügyminiszteri ülésének margóján a magyar miniszteren kívül az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) több magas rangú illetékese is igyekezett bizonygatni, hogy a magyar helyzet nem ad okot a piacokon mutatkozó aggodalomra.
Közülük Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója kijelentette, hogy nem lát semmilyen aggodalomra okot adó jelet a magyar gazdasági helyzetre vonatkozóan. Bizonyosságát fejezte ki, hogy az új kormány "azt fogja tenni, amit tennie kell". Leszögezte, hogy ha ilyen igény felmerül, az IMF kész egyeztetni a kabinettel már az augusztusban esedékes, a nemzetközi hitelcsomaggal kapcsolatos tárgyalások előtt.
Matolcsy György erre reagálva az MTI kérdésére azt mondta: folyamatosan zajlanak a tárgyalások a valutaalappal (IMF), jelenleg is Magyarországon tartózkodik a nemzetközi pénzintézet egy informális küldöttsége. A megbeszéléseket nagy valószínűséggel július első felében folytatják - tette hozzá.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









