Matolcsy: 700 ezer embernek adhatna munkát a turizmus


A következő tíz évben meg kellene kétszerezni a nemzeti jövedelmen (GNI) belül a turizmus teljesítményét és részarányát, meg kellene duplázni, 700 ezerre növelni az ágazatban lévő munkahelyek számát és jelentősen kell javítani a turizmus versenyképességét - sorolta javaslatait Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a magyar turizmus jövőjéről szóló konferencián pénteken Budapesten a Parlamentben.

A Turizmus és egészségipari konzultáció a magyar turizmus jövőjéről szóló konferencián - amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Helyettes Államtitkársága rendezett - a miniszter kijelentette: a turizmus mennyiségi fejlesztési kora lejárt, szerinte a minőségi fejlesztésre kell a hangsúlyt fektetni. Matolcsy György szerint integrált programokban kell gondolkodni. Mint mondta, az ország széttöredezett, mozaikszerű működést mutat, és ez igaz a turizmusra is. A miniszter azt mondta, a turizmus egészét be kellene ágyazni az egészségiparba.

Horváth Endre turizmusért felelős helyettes államtitkár az egyediség erősítésére, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója pedig a marketingtevékenység hatékonyságának javítására hívta fel a figyelmet.

Matolcsy György az eszközöket ismertetve elmondta: egy 10 éves turizmus fejlesztési tervet kellene kidolgozni és meg kellene alkotni a turizmustörvényt, amely elindítja, szabályozza és keretet ad a szakmának. Emellett pedig a turizmus számára is szükség van a jó üzleti klímára, a jó közgazdasági környezetre, az adóváltozások mellett a bürokrácia csökkentését is végre kell hajtani - tette hozzá.

Horváth Endre a fejlődés érdekében fontosnak nevezte egyebek mellett a lefelé irányuló árverseny megszüntetését. Megerősítette, úgy kellene kihasználni a költségelőnyt, hogy közben az árak nem csökkennek. Kiemelte a célcsoport azonosítását, éves reklámkampányok helyett hosszú távú termékstratégia megalkotását. Fontosnak nevezte az összefogást a szakmán belül, a helyi szolgáltatókkal. Hangsúlyozta: meg kell ismerni a piacot.

A fejlődés érdekében kiemelte a piackutatás jelentőségét, a távoli célok meghatározását, a szakmával kialakult kapcsolat megerősítését, az oktatás jelentőségét, a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, az infrastruktúra fejlesztését és a fogyasztóvédelem megerősítését.

Horváth Gergely elmondta, az MT Zrt.-nél nagyobb hangsúlyt kap a profittermelés, a forgalom erősítése, az értékesítési szemlélet kerül a középpontba. Mint mondta, nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az akciók hatékonyságának mérésére is. Példaként említette, hogy a téli fővárosi szállodai forgalom erősítését célzó Winter Invitation akcióra az idén a korábbi 50 millió forint helyett 100 milliót kívánnak fordítani. Elmondta: csökkenteni tervezik a nemzeti turisztikai marketing szervezet működési költségét, és többet fordítanának a marketing tevékenységre. Horváth Gergely is egyetértett azzal, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a hosszú távú imázsépítésre, és mint mondta: fő arculati elem az egészségturizmus.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Buda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábánBuda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábán

A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:01 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - Enigma
" Ez mind nagyon szép, de mi a helyzet azokkal (pl. ve..."
[ 12:57 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.