Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Matolcsy: hamis benyomást kelthet az EB-jelentés
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Andor László foglalkoztatásért és Olli Rehn gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosnak írt levelében aggályait fejezte ki az Európai Bizottság Európai Szemeszterben tanúsított eljárásával, különösen a magyar program értékelésének tartalmi elemeivel kapcsolatban - közölte a nemzetgazdasági tárca.
A minisztérium közleménye szerint Matolcsy György a biztosoknak címzett levélben hangsúlyozta: Magyarország számos ponton eltérően vélekedik a nemzeti reformprogramról és a konvergenciaprogramról, mint a Bizottság.
BofA: a konvergenciaprogram révén "biztonságosan" 3 százalék alatt lehet a hiány
NFÜ: gyors ütemben halad az uniós források kiírása
Januártól fizethetünk az államnak a bankolásért
Matolcsy: nem lesznek további adóemelések
Matolcsy továbbra is jobban adóztatná a bankokat
Kinek mennyire fog fájni jövőre az útdíj?
A miniszter azt írta, félrevezető a Bizottság jelentésében (lásd: Megjött az intő Brüsszelből: kevés lesz a Széll Kálmán Terv) szereplő utalás a kötelező magánnyugdíjpénztári pillér eltörlésére, ugyanis a reform célja nem a költségvetési bevételek növelése, hanem a kötelező magánpillér negatív hatásainak elkerülése, és a teljes államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának megteremtése volt.
Matolcsy György hozzátette: szintén hamis benyomást kelthet a Bizottság azon állásfoglalása, miszerint a költségvetési konszolidációt a magyar kormány az időszak végére ütemezi.
A nemzetgazdasági miniszter a levélben kitért az adórendszer átalakításának szükségességére, a foglalkoztatottság növelése érdekében tett intézkedésekre, és a 2011. évi költségvetési cél elérésének biztosítására is.
Matolcsy György ezen túlmenően sajnálatát fejezte ki azért, hogy a Bizottság nem élt a tárca által felajánlott párbeszéd lehetőségével, így a döntéshozóknak nincs kellő idejük felkészülni az Európai Tanács júniusi vitájára; véleménye szerint ez a megközelítés aláássa az egész eljárás hitelességét - ismerteti a tárca közleménye.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









