Matolcsy: kész a turizmusról szóló törvény tervezete


Elkészült a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény tervezete, amely ősszel kerülhet a parlament elé - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága előtti meghallgatásán kedden.

A miniszter azt ígérte, hogy a törvénytervezetről -, amelynek elkészítésével 20 éves adósságát törleszti a kormányzat a szakma felé - még ebben a hónapban megkezdik az egyeztetést a szakmai szervezetekkel és a parlamenti pártokkal.

Kuponon innen és túl
Kuponon innen és túl
  • Hol a pénz a kuponozásban?
  • Kupon és/vagy klubkártya?
  • Lojalitásprogramok tapasztalatai
  • Hogy működnek a kedvezménykáryták?


Jelentkezzen kedvezményes áron!

Matolcsy György kiemelte azt is, hogy bár a versenyképesség miatt szükség lenne a vendéglátóipart és a turizmust érintő áfa-csökkentésre, azt egyelőre ebben a törvényben az államháztartás jelenlegi helyzete miatt nem tudják érvényesíteni. Mint mondta, az ágazatot érintő áfa-csökkentés jogos igény, amit majd a következő években kell teljesíteni.

Beszélt arról is, hogy a jövő évtől kibővül a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) rendszere.

Bejelentette, hogy ősszel kerül az Országgyűlés elé a kibővítést célzó javaslat és a tervek szerint az új rendszer jövő  január 1-jétől működik. Mint mondta, a SZÉP-kártyához három elkülönülő számla tartozik majd, és nő a munkáltató által kiadható összeg is.

A részletekről szólva elmondta: a szálláshely szolgáltatásra 225 ezer forintos, meleg étkezésre 150 ezer forintos, szabadidős, egészségmegőrző célra 75 ezer forintos éves keret áll majd rendelkezésre.

Emlékeztetett, hogy az üdülési csekkek jövő évben is felhasználhatók, de a SZÉP-kártyának három-négyszer nagyobb lesz a vásárlóereje elődjéhez képest.

Bejelentette még, hogy a tárca külön koncepciót készít a vendéglátás fejlesztésére.

A turizmus elmúlt egy évéről szólva a szakminiszter azt mondta, hogy a kormányzati lépéssorozatnak köszönhetően 2010 közepére a magyar turizmus "túlélte" a 2002-2010 közötti, a belföldi vásárlóerőt jelentősen mérséklő kormányzati politikát.

Kijelentette, nem kíván külön szólni az új kormányzat által örökölt gazdaságpolitikai helyzetről, csupán egy elemet emel ki, azt, hogy az Orbán-kormány úgy döntött, a 7 százalék körüli 2010. évi örökölt államháztartási hiányt megszorító csomaggal nem   a családokra, vállalatokra, önkormányzatokra terheli, hanem másik utat választ: újraindítja a növekedést, a pénzügyi egyensúlyt nem ortodox eszközökkel állítja helyre. A megszorításokkal   zuhant volna a turizmus teljesítménye az elmúlt egy évben, ez azonban nem történt meg, a hiszen a választott politikával meg lehetett állítani fogyasztás zuhanását, amely most stagnál - fogalmazott.

Úgy ítélte meg, ez volt a turizmus helyzetét érintő legfontosabb kormányzati döntés.

Matolcsy György a turizmust közvetlenül érintő kormányzati lépések közül kiemelte az Új Széchenyi Tervet és a SZÉP-kártyát.

Képviselői kérdésre válaszolva beszélt az szja-rendszerről is. Szerinte most szeptember elején "elsietett" azt állítani, hogy vannak, akik rosszabbul jártak az új adórendszerrel. Hozzátette: meg kell várni a jövő évi januári-februári adatokat.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.