A Fidesz 2012-ig válsággal kalkulál


Összesen 1300-1400 milliárd forintos "lyuk" van a 2010-es költségvetésben az elmaradó bevételek és a többletkiadások miatt – vélekedik a legnagyobb ellenzéki párt gazdaságpolitikusa. Éppen ezért - tette hozzá - az eredetileg tervezett 3,8 százaléknak akár duplája is lehet a költségvetés hiánya. Mfor.hu-tudósítás.

"2013-tól számíthatunk csak fenntartható, tartós gazdasági növekedésre, addig még jöhet néhány miniválság, amelyek talán már nem lesznek olyan súlyosak, mint tavaly ősszel és idén februárban-márciusban" – mondta el csütörtökön Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa, egykori gazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csúcstalálkozóján.

Jöhetnek még meglepetések

A Fidesz szakembere szerint tartogathat még meglepetéseket a világgazdaság, korábban is évekig tartott az átmenet egy-egy fontos trendből a másikba.

Úgy véli: sokan érzik úgy, hogy jelenleg jól működik a magyar gazdaságpolitika, azonban az utóbbi években hazánk szinte minden területen jelentősen lemaradt versenytársai mögött. És ez nem csak a válságnak köszönhető, hiszen a gazdasági növekedésben például már 2008-ban is rosszul álltunk.

„Egyedül Magyarországon finanszírozta a gazdaságpolitika új eladósodással a növekedést és a foglalkoztatást” – magyarázta Matolcsy. Emellett szerinte komoly probléma, hogy a régió országai közül nálunk a legmagasabb a költségvetés kamatterhe. "Az egy főre jutó GDP tekintetében legalább kettő versenytársunk lehagyott minket 2002 óta, és Lengyelország sem sokáig lenne már mögöttünk, ha maradna a jelenlegi gazdaságpolitika" – tette hozzá a negatív eredményeket sorolva.

Befagyott az üzleti élet


"Magyarország üzleti élete dermedt, fagyott állapotban van, mivel a bankszektor elsősorban az MNB-nél helyezi el letétbe a forrásait, nem a vállalkozásoknak adja" – emelte ki a gazdasági szakember.

Matolcsy szerint hihetetlen mértékű befagyott pénz van, amiből be lehetne indítani a hitelezést. "Meg kell változtatni a gazdaságpolitika célját, a pénzszűkéből pénzbőséget kell teremteni. Amíg ezt nem oldjuk meg, addig semmit nem oldottunk meg" – vélekedik a Fidesz szakembere.

Bármilyen kormány lesz is 2010-től hazánkban, azzal kell szembenézni, hogy a gazdaságot fiskális eszközökkel nem lehet élénkíteni – mondta a mozgástérrel kapcsolatban Matolcsy. Ez nem csak az IMF miatt nem lehetséges, hanem azért sem, mert jövőre 6000 milliárd forintnyi lejáró adósságunk lesz, amit a piacról kell majd finanszíroznunk.

"Elsősorban monetáris eszközökkel és tőkebeáramlással lehet élénkíteni a magyar gazdaságot. Továbbra is tartom azt, hogy szükséges lett volna és még most is szükséges a jegybanki alapkamat csökkentése" – vélekedik a közgazdász.

Duplázódik a hiány?


A 2010-es költségvetéssel kapcsolatban a Fidesz szakembere elmondta: számításaik szerint 140-190 milliárd forintnyi elmaradó bevétel és 1160-1200 milliárdnyi pluszkiadás várható a kormány terveihez képest. Előbbi összeg a tartalékokból még fedezhető lenne, inkább a nem várt kiadások tesznek ki jelentős összeget.

Matolcsy György példaként említette, hogy ha valódi reformot akarunk végrehajtani, akkor konszolidálni kell az állami vállalatokat, a MÁV és a BKV esetében ez 300 milliárd forint összeg lenne. Emellett 140 milliárdos pluszkiadással számolnak a Magyar Fejlesztési Banknál, ahol a garantált árfolyamú hitelek miatt jelenhet meg konszolidációs igény. A kórházak rendbetétele további 110 milliárd forintot emésztene fel az ellenzéki párt gazdasági szakértője szerint. Ezeknek a kiadásoknak egy része persze olyan, ami nem feltétlenül kötelező, azonban ha valódi reformokat akarunk, akkor ezekre szükség lesz.

A fentiek miatt Matolcsy úgy véli, hogy nem lesz tartható a kormány 3,8 százalékos hiánycélja "Valóban fenyeget egy 7,3-7,5 százalék közötti költségvetési deficit" – vélekedik.

Reformokról kell megállapodni a Valutaalappal


"Bármilyen kormány lesz is jövőre, én azt javaslom, hogy jövőre kössön új megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)" – hangsúlyozta Matolcsy György. A jelenlegi megállapodást szeptemberben hosszabbította meg a kormány 2010 októberéig.

A Fidesz szakembere szerint négy dolgon kellene alapulnia egy új IMF-megállapodásnak, ezeken a területeken lenne szükség reformokra. Az egyik az államreform, ami a bürokrácia leépítését takarja, emellett szükség van adó- és járulékreformra. "Véleményem szerint csak jelentősen és érezhetően érdemes csökkenteni az adókat" – mondta ezzel kapcsolatban a közgazdász. A másik két terület a szakképzés reformja és a korrupció-ellenes fellépés.

Előadása végén a szakember felvázolta a magyar gazdaság lehetséges jövőbeli motorjait. Ilyen motor lehet majd az egészségipar, amibe például beletartozik a wellness-turizmus is. Egy másik húzóágazat lehet az autóipar, mely elsősorban magas hozzáadott értéke miatt segíthet a magyar gazdaságnak, illetve az üzleti szolgáltatások terén is tudnánk fejlődni.

Ezek mellett természetesen szükség van a hagyományos iparágakra - a Fidesz gazdaságpolitikája például komoly hangsúlyt helyezne az építőiparra, az energiaszektorra, a mezőgazdaságra, valamint a  víz- és hulladékgazdálkodásra.

Beke Károly

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.