Matolcsy miniszter félrebeszél - a hét vicce


Zsiday Viktor Zsiday Viktor
alapkezelő

A hét vicce címet úgy tűnik már kedden ki lehet osztani.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/17/a_szomoru_matolcsy_szakitott_jaraival/

http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/toretlen-lenduletben-a-nemzetgazdasagi-miniszter

A címadás önmagában is zseniális, bár először azt hittem, hogy ez egy Hírcsárda-cikk* lesz, de kiderült, hogy tényleg igaz:

"Töretlen lendületben a nemzetgazdasági miniszter" - valóban ez a cím.

Ekkor már lehetett sejteni, hogy nagy dolgok következnek. Lássuk!

"Némi szomorúsággal állapítom meg, hogy volt barátom, Járai Zsigmond legutóbbi közleményeiben figyelmen kívül hagyja az Orbán kormány eddig elért eredményeit. A 2010-ben örökölt több mint 7 %-os költségvetési hiányt az év végére 4,2%-ra szorítottuk le, a 2011-es költségvetést többlettel zártuk".

Ugye azt tudjuk, hogy idén a magánpénztárak elkobzása nélkül a hiány bő 6% lett volna, szemben például a 2009-es 4,6%-kal (http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/government_finance_statistics/data/main_tables) . Tehát az elmúlt 2 évben a hiány valójában nőtt. Azzal, hogy eladom a családi ezüstöt nem hiányt csökkentek, hanem a jövőt élem fel.

Tovább:
"Példátlan gazdaságtörténeti sikernek tekintem, hogy az elmúlt másfél évben a nemzetközi gyakorlatoktól eltérően, megszorítások és gazdasági visszaesés nélkül állította helyre az Orbán kormány Magyarország pénzügyi egyensúlyát."

Erről a szovjet vicc juthat eszünkbe: "nem Moszkvában, hanem Tbilisziben, nem Mercedest, hanem Zsigulit és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak". Az előző mondatból is igaz, hogy az elmúlt másfél évben a nemzetközi gyakorlattól eltérően cselekedtünk, de a pénzügyi egyensúly visszaállításáról szó sem volt: ma Magyarország  nagyobb kockázati prémiummal (magyarul drágábban) vehet fel hiteleket mint az elmúlt majd 20 évben valaha (mert nem akar senki adni nekünk, félnek hogy nem kapják vissza a pénzüket), és a GDP-arányos államadósság is magasabb, mint sok éve. A megszorításokról pedig csak annyit, hogy a tavalyi és főleg idei intézkedések nagyságrendileg összemérhetőek a Bokros-csomaggal. Tehát megszorítás van, nem is kicsi, egyensúly az nincs, de a többi igaz, tényleg példátlan.

De ez is igen míves: "Ezt nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság." Viszont ezt látni meg igencsak rózsaszín szemüvegre van szükség...

És a csattanó:"Járai Zsigmondot egyébként szívesen látom egy beszélgetésre miniszteri dolgozószobámban, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületében, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek."

Viccet félretéve (bár bevallom a közlemény elolvasása után percekig katatón állapotba kerültem), Magyarország valóban nincs annyira rossz helyzetben, mint ahogy például hitelbesorolása jelzi, értelmes gazdaságpolitikával viszonylag gyorsan valóban egyensúlyba terelhető, és a "nemszorítunkmeg" ismételgetése közben a kormány is megszorít, tehát rájött valószínűleg erre.

De ilyen győzelmi közleményt kiadni egy totális összeomlással fenyegető helyzetben, amikor jól látható, hogy a Matolcsy-féle Münchausen-terv teljesen félresikerült, meghiúsult, megbukott, ez több, mint elképesztő. Vagy óriási cinizmust jelez (jobbik eset) vagy a tények teljes félreértését. Ha az utóbbi igaz, nagyon nagy bajban vagyunk...

...de legalább jól szórakozunk...

*mondjuk valami ilyesmi:
http://hircsarda.blog.hu/2011/09/30/matolcsy_bemutatta_britney_spears_t

esetleg:
http://hircsarda.blog.hu/2012/01/17/breaking_kosa_lajos_lesz_a_tankcsapda_gitarosa

vagy:
http://hircsarda.blog.hu/2012/01/14/schmitt_pal_veletlenul_alairta_a_kozel_keleti_beket




Frissen épült családi ház eladó vagy kiadó!

A 11-12 kerület határán, Rupphegyen épült két szintes, duplakomfortos, csendes, családi házas övezetben épült 270 négyzetméteres ház 40 nm-es fedett terasszal, kocsibeállással, riasztóval, 3x8 méteres kültéri fűtött medencével, egy kis kerti házzal (téglaépület, zuhanyzó, WC, tároló helyiségekkel) igényesen kialakítva 160 millió forintért eladó, vagy 4000 euróért bérelhető.
További információk: Lőrincz Anna (Primalak): 70-406-1920

.
Velünk jobban jársz!

Fővárosi ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a szentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Nagyobb családnak, vagy cégközpontnak!

A MOM park tőszomszédságában igényesen kivitelezett, 2008-ban részletes kiviteli terv alapján felújított, átépített modern ház eladó! A 266 négyzetméteres ingatlan 3 lakószintből és egy garázs-mosókonyha-tárolószintből áll. Nagyon napfényes, tágas terekkel rendelkezik, funkcionálisan is kitűnő térkihasználtság jellemzi az épületet. Alkalmas nagyobb családnak, illetve cégközpontnak is.
Irányár: 150 millió forint
További információk: Major Edit (Primalak): 30-839-3841

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:08 ] Egyszeri tételeken bukott nagyot a Telekom a negyedik negyedévben - Mihály Géza
" A Telekommal csak az a baj, hogy idén meg "más egysz..."
[ 06:01 ] Hogy lehet most pénzt keresni a svájci frankkal? - Hmoci
" Szerintem teljesen rendben van a cikk. Jelen esetben..."
[ 00:54 ] A befektetési bankok az egészségre is veszélyesek - mfor.hu szerk
" Tisztelt olvaso1987! Valóban sajnálatosan elmulasz..."
[ 2012-02-22 ] Orbánék máris újabb megszorításokról döntöttek - BBCS
" Remekül tudják kezelni a helyzetet. A képviselők zs..."
[ 2012-02-22 ] Cséfalvay: kizárt, hogy Magyarország ne férhetne hozzá a kohéziós alaphoz - wizesg
" Kizárt, hogy ne ezekenek a fatökűeknek legyen igaza...."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.