Medvegyev: Oroszország hajlandó segíteni az euróövezet stabilizálását


Oroszország hajlandó pénzt áldozni az euróövezet megmentésére - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Dmitrij Medvegyev orosz elnök, az uniós vezetőkkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón.

"Készek vagyunk arra, hogy minden lehetséges pénzügyi eszközzel támogassuk az európai gazdaságot és az eurózónát" - mondta.

Konkrét összeget nem említett, de előzőleg egyik munkatársa azt mondta: Moszkva kötelezettséget vállal arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közbeiktatásával legkevesebb 10 milliárd dollárral (7,7 milliárd euróval) segíti az eurózóna stabilizálását célzó erőfeszítéseket.

A múlt héten az EU-országok csúcstalálkozóján abban maradtak, hogy tíz napon belül áttekintik, meg tudják-e növelni 200 milliárd euróval az IMF azon keretét, amely a bajba kerülő európai államok pénzügyi megsegítését célozza.

Arkagyij Dvorkovics, a Kreml gazdasági tanácsadója szerint az Európa javára történő orosz kötelezettségvállalás akár a minimumot jelentő 10 milliárd dollár kétszeresére is rúghat. Az orosz tanácsadó megjegyezte: a pontos összeg attól is függ majd, mekkora pénzügyi rés marad az európaiak által elhatározott elvi megállapodás, illetve a ténylegesen megnyilvánuló finanszírozási hajlandóságuk között. Ez alatt - tette hozzá - azt érti, hogy ha nagyon nagy összegek hiányoznak majd az európai mentőalaphoz, akkor az orosz segítségnek sincs sok értelme, de ha csekély az elmaradás, akkor Moszkva szívesen áldoz nagyobb összeget is.

Dvorkovics azt mondta, most mindennél fontosabb, hogy bizalmat öntsenek a piacokba.

Medvegyev a sajtótájékoztatón nem rejtette véka alá, miért is fontos Moszkva számára, hogy az euró megmaradjon vonzó tartalékvalutának: utalt arra, hogy az orosz valutatartalékok 41 százalékát euróban tartják, és Oroszország külkereskedelmének a fele bonyolódik le az EU-országokkal.

Az EU-orosz csúcstalálkozó egy nappal előzte meg Oroszország régi vágyának beteljesülését, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagságának elnyerését.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.