Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Még a két világháború között is több lakás épült, mint tavaly
A tavalyi év során 12655 új lakás épült, 39 százalékkal kevesebb, mint 2010-ben. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 12488 volt, ami 28 százalékos csökkenést jelent a 2010. évi adatokhoz képest. Ilyen alacsony építési számra nem volt példa a két világháború közötti gazdasági válság éveiben, és a negyvenes-ötvenes évek nehéz gazdasági körülményei között sem, olvasható a KSH csütörtöki tájékoztatójában.
A lakásépítések csökkenése valamivel enyhébb (4 százalékpont), az új építési engedélyeké jelentősen nagyobb mértékű (11 százalékpont), mint 2009 és 2010 között volt. A következő években várható tendenciákat illetően fontos tény, hogy az elmúlt húsz évben csak 2009-ben és 2010-ben fordult elő, hogy a kiadott építési engedélyek száma kevesebb volt a használatba vett lakásokénál (15 százalékkal), a többi évben általában nagymértékben meghaladta azt. 2011-ben lényegében azonos az építkezések és az engedélyek száma, de maga az engedélyszám olyan alacsony, hogy ez még messze nem jelzi a folyamat kedvező megváltozását.

Az év folyamán használatba vett lakások száma Budapesten és a megyei jogú városokban esett vissza a legnagyobb mértékben, 48 illetve 44 százalékkal. A többi városban 35 százalékos visszaesés
következett be, míg a községekben kisebb arányban, 26 százalékkal mérséklődött a lakásépítés volumene.
Minden régióban és – Veszprém kivételével – minden megyében kevesebb lakást vettek használatba, mint az előző évben. A csökkenés Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon volt a legerőteljesebb (50, illetve 49 százalék), a megyék közül pedig Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén esetében (67, illetve 60 százalék). Egyedül Veszprém megyében mutat a lakásépítések száma 30 százalékos növekedést, ami a devecseri és kolontári újjáépítésekkel magyarázható.
Az engedélyek száma alig csökkent
Az új engedélyek száma 2011-ben már nem fogyott tovább a községekben, ahol csupán 1 százalékkal
kevesebb engedélyt adtak ki, mint 2010-ben. A megyei jogú városokban és a többi városban is
mérséklődött az építési kedv csökkenése, az idei évben 13 illetve 18 százalékkal kevesebb lakásépítést engedélyeztek, mint tavaly. Budapesten viszont tovább folytatódott az erős visszaesés, a lakásépítési engedélyek száma 56 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ezzel magyarázható, hogy az építési engedélyek csökkenése Közép-Magyarországon volt a legerőteljesebb (41 százalék).
Néhány régióban viszont enyhe növekedés figyelhető meg (Észak-Magyarországon 3, Közép-Dunántúlon 7, Nyugat-Dunántúlon 19 százalékkal több volt az új lakásépítési engedélyek száma, mint 2010-ben).
OC: lendületet adhat a lakáspiacnak a szocpol és a kamattámogatás
Idén még 10 ezer lakás sem épült
ÉVOSZ: csökken a vállalkozók által épített lakások aránya
Kovács Zoltán: nincs lehetőség további intézkedésekre a devizahitelesek ügyében
Kevés új lakás épül, de már nem is nagyon akarunk építeni
Az építtetői kör összetételét a vállalkozások szerepvállalásának további csökkenése jellemzi. Az új lakások 35 százalékát építették vállalkozások, egy évvel korábban még a felét. Ezzel egyidejűleg a
természetes személyek részaránya nőtt, a lakások 63 százalékát a lakosság építtette az előző év 50 százalékával szemben. Az önkormányzatok építtetői szerepvállalása továbbra is jelentéktelen
(1 százalék). Csökkent az értékesítésre épített lakások aránya 51-ről 38 százalékra, a saját használatra épített lakásoké ebből adódóan nőtt (47-ről 60 százalékra).
Bérbeadásra a lakások 2 százaléka, egy évvel korábban 1 százaléka épült. A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása kis mértékben megváltozott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 53 százalékát, az egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették (2010-ben 57, illetve 27 százalék volt a megfelelő arány).
Az új lakások 11 százaléka a tavalyi évhez hasonlóan lakossági kivitelezésben készült el. Az új
lakóépületekben létesült lakásokat tekintve 46-ról 60 százalékra nőtt az új családi házak építése, visszaesett viszont a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya 38-ról 34 százalékra, a lakóparki lakásoké 10-ről 3 százalékra.
Az építtetői kör és az építési forma változásaival összhangban az adott időszakban használatba vett
lakások átlagos alapterülete 11 négyzetméterrel növekedett, 103 négyzetméterre. A 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakások aránya 33 százalékról 42 százalékra emelkedett.
2011-ben 2752 lakás szűnt meg, 8 százalékkal több, mint az előző évben. A megszűnés leggyakoribb
oka a lakások avulása volt (51 százalék).
A vizsgált időszakban 583 üdülőegységet építettek, és 437 üdülőépületben 496 üdülőegységre adtak
ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 28 százalékkal, az engedélyezetteké
38 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Az új üdülők átlagos alapterülete 76 négyzetméter, a tavalyinál 1 négyzetméterrel kisebb.
A kiadott új építési engedélyek alapján 6930 lakóépület és 5237 nem lakóépület építését tervezik.
A lakóépületek esetében ez 6 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 3 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül az ipari épületekre kiadott engedélyek száma 8 százalékkal nőtt, a mezőgazdasági és kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké viszont 7–7 százalékkal csökkent.
mfor.hu

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









