Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Még a ruhapénzt is elviszi a hiteltörlesztés hazánkban
Átrendeződött a magyar háztartások költési szerkezete: több pénzt adunk ki hitelek visszafizetésére és biztonsági tartalékok képzésére, ruházatra, utazásra és kultúrára viszont még a tavalyinál is kevesebb jut. Mfor.hu tudósítás.
Magyarországon még várat magára a napi fogyasztási cikkek piacának fellendülése, derül ki a Gfk Hungária Piackutató Intézet kétezer háztartás körében végzett felméréséből. Ezt jelzi, hogy az élelmiszer és háztartási vegyiáruk piacán 0,2 százalékkal kevesebbet költöttünk 2010 első nyolc hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában.
Vadászunk az akciókra
"Az idén tovább folytatódott az élményszerű nagybevásárlások arányának csökkenése, illetve az alkalmanként megvásárolt napi fogyasztási cikk értékének visszafogása. A vásárlók racionálisabbak lettek, a jobb ár-érték arányokat keresik; vonzóak számukra az egyértelmű árelőnyöket kínáló nagyobb kiszerelések vagy termék-összecsomagolások" - mondta el Kovács Krisztina, a kutatóintézet consumer tracking szektorának menedzsere.
Hozzátette: egyre fontosabbá válik a kínálatról szóló információ, hiszen a jól tájékozottság anyagi előnyt jelenthet - emiatt nőhet az akciós újságok szerepe is.
Több megy el hitelre, kevesebb jut ruhára
Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat
A napi fogyasztási cikkek piaca annak ellenére stagnál, hogy a háztartások pénzvagyona időközben növekszik. Ennek oka, hogy költési szerkezetük átstrukturálódott - jóval többet költenek hitelek visszafizetésére és biztonsági tartalékok képzésére.
"Az elmúlt két-három évben a fogyasztó megszokta, hogy félre kell tenni. Átalakult a hedonista fogyasztás, kijózanodás van" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban a mai sajtótájékoztatón Dörnyei Otília, a Gfk ügyfélkapcsolati igazgatója.
A költések átrendeződése egyben azt is jelenti, hogy - a felmérés szerint - idén még a tavalyinál is kevesebbet költünk ruházatra, utazásra és kultúrára.

Három százalékos bővülés is jöhet
Ami a jövőbeni trendeket illeti, a Gfk a napi fogyasztási cikkek piacára több forgatókönyvet is felállított.
Ha a realista és optimista becslések válnak valóra, akkor a következő évben lényegesen nő majd a piac. A bővülési ütem ezután mérséklődik, és nagyjából három százalékos szinten stabilizálódik a háztartások fogyasztásának mennyiségi növekedése.

A pesszimista forgatókönyv viszont mélyülő válsággal számol, és a 2009-esnél sokkal erősebb visszaesést prognosztizál - ez a Gfk szerint a sajátmárkás (jellemzően olcsóbb - a szerk.) termékek piacát sújtaná a legnagyobb mértékben. (Ennek az állításnak némileg ellentmond, hogy válság idején általában a legkedvezőbb áruk iránt nő meg a kereslet.)
Előretörhetnek a prémium márkák
A cég kutatói összességében úgy vélik, hogy hosszabb távon a prémium márkák felé mozdul majd el a magyar fogyasztó - főleg az egészséghez kapcsolódó és a kényeztető termékek esetében. Ennek oka, hogy ezek a termékek biztonságot nyújtanak a fogyasztóknak - vagy legalábbis ezt az érzetet keltik -, és gyakran státuszszimbólumok is egyben.
A minőségi márkák előretörésének feltétele, hogy a róluk szóló ajánlatok megfelelően legyenek megfogalmazva, és ki legyenek hangsúlyozva az általuk nyújtott előnyök, áll a Gfk elemzésében.
W. B.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









