A turizmus még nem érte el a mélypontot, az első félévben nincs nyoma a fellendülésnek, a kereskedelmi szálláshelyek első hat havi bevétele bruttó 100 milliárd forintot közelített, 1,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - ismertette Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára egy hétfői háttérbeszélgetésen.
A helyettes államtitkár nem volt optimista és azt hangsúlyozta, hogy nagyon gyorsan új piacok felé kell lépni, ha a legfontosabb küldő piac, a német továbbra is gyengül. A gyors reagálás érdekében mihamarabb piackutatást indít a tárca bel- és külföldön egyaránt. Emlékeztetett arra, hogy a Németországból érkező turisták vendégéjszakáinak száma az idei év első felében 6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Jelentősen, több mint 25 százalékkal nőtt azonban az Oroszországból érkezők száma.
Tavaly a gyógyszállodák eredményesebbek voltak, a wellness szállodáknál, magasabb volt a foglaltságuk. A szomszédos országokból érkezők inkább a wellness szolgáltatásokat keresik, míg az orvosi szolgáltatások iránt a német, osztrák, svájci, ír és angol vendégek érdeklődnek. A tárca ezekben az országokban internetes kérdőívekkel igyekszik feltérképezni a turisták igényeit és azt, hogy utazási céljaik között melyiket tartják a legfontosabbnak.
A KSH statisztikája alapján a helyettes államtitkár egyértelműnek nevezte, hogy új turizmusstratégiára van szükség: az eddigi elegendő volt a vendégéjszakák számának növeléséhez, a bevételek bővítéséhez azonban nem.
Hangsúlyozta: a Széchenyi Tervben prioritást élvez a turizmus, ezen belül is az egészségturizmus, ahol a várólisták, a kihasználatlan kapacitások és a külföldi igények összehangolása fontos feladat.
Kérdésre válaszolva konkrétumokról egyelőre nem számolt be Horváth Endre, de elmondta, hogy a hazai szállodák nehéz helyzetének orvoslására hónapok óta keresik a megoldást a szállodaszövetség vezetőjével, és egyeztetnek az utazási irodákat képviselő szervezettel is.
A Széchenyi Terv turizmus fejezetéhez a tárca szeptember 15-ig várja az észrevételeket. Folytatják a turizmus konzultációt is: szeptember második felében Győrben, Siófokon, Debrecenben és Budapesten.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.