Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Még semmi sincs beárazva
Igazából úgy néz ki, hogy a piacok bár idegesen reagálnak, de nagy pánikeladások nincsenek. A német hozamok is lejjebb mentek, de intraday már korrigálnak felfele – a 2,5 százalék, amit elértünk a múlt heti "megoldás-előtti" pánikban, erős pszichológiai határ. Az olasz, spanyol kötvények lejjebb nyitottak circa 0,5 százalékkal, ami szintén nem túl sok, ismerve a volatilitásukat. Ott is állnak még a múlt heti mélypontok, nem estek el. Az ázsiai piacok is tartják magukat, sokkal kevésbé korrigálnak, mint az európai vagy USA piacok.
Ebből számomra az derül ki, hogy egy esetleges USA default abszolút NINCS beárazva. Mindenki bízik, hogy lesz valami megoldásféle, jön a nagy fellélegzés és a piacok mennek 4-5 százalékot. Már múltkor írtam, hogy minden rali szvsz rövid távú lesz, mivel a makro adatok egyre rosszabbak. A vállalati eredmények sem annyira rózsásak egyes kivételektől eltekintve.
Ha mégis lesz USA csőd, akkor egy nagyobb zakó jön, és mivel 50-50 százalék a valószínűsége, most érdemesebb shortban lenni, mint longban a két pozíció nem szimmetrikus várható kifizetése miatt. Vagy ha nincs merszünk, inkább ne legyen pozink.

Egyébként érdemes egy pillantást vetni a Nintendo mai árfolyamára. Óriási változások lesznek a technológiai piacon. Abba az irányba megyünk, hogy méretek szerint lesznek supergadget-ek, melyek mindent tudnak majd, a számítógépes játékoktól a telefonon át a TV-ig etc. Így a normál FLAT TV meg fog szűnni, majd mindentudó masina lesz. (Hasonlóan a laptophoz, kivirágzik majd.)
Ez pedig ahhoz vezet, hogy az olyan cégek mint az APPLE, a SAMSUNG és mások nagyon erősek lesznek, míg a korábban egy termékre specializált cégek el fognak tűnni...

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok


Varga Péter

A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







