Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Még több pénz kell az amerikai autógyártóknak
Csökkentette a teljes autóiparra vonatkozó termelési előrejelzését az Egyesült Államok legnagyobb gyártója, a General Motors (GM). Emiatt további állami segítségért folyamodhat a világpiacot korábban évtizedekig vezető emblematikus cég.
Egy csütörtöki előadásban a vállalat vezetői 10,5 millió amerikai autóeladást prognosztizáltak idénre - közölte a CNN. December elején még tizenkétmillióról beszéltek.
Akkoriban Rick Wagoner vezérigazgató a társaság talpraállási terveit ismertetve az ország kongresszusa előtt azt mondta, hogy tizenkétmilliárd dollárnyi segítségre lesz szüksége a cégnek 2009-ben, amiből tízmilliárdot még március vége előtt fel kíván használni. Hozzátette azonban, hogy ha csak 10,5 millió darab körül lesznek az idei eladási adatok, akkor a fenti számok tizennyolc- illetve tizenötmilliárd dollárra módosulnak.
A detroiti Nagy Hármasként ismert autógyártók közül kettő - a GM-en kívül a Chrysler - kért kormányzati segítséget a csőd elkerülése érdekében. A két vállalat összesen 17,4 milliárd dollárt kapott - ebből 13,4-et a GM - decemberben, ami nagyjából fele az általuk kért összegnek. A triumvirátus harmadik tagja, a Ford arról tett nyilatkozatot, hogy ha az eladások 10,5-11 millió darab körül alakulnak idén, akkor nem lesz szüksége mentőövre.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









