Megállíthatják a zavargások a Budapest Téli Inváziót



Az elmúlt hetek erőszakos eseményei következtében könnyen előfordulhat, hogy mégsem Magyarország megszállásával reklámozzák a Budapest Téli Invázió elnevezésű akciót, tudta meg az mfor.hu. A fővárosi véres összecsapások következtében egyébként nem csak a vitatott kampányszöveg miatt főhet a hazai turisztikai cégek feje.

Jönnek vagy nem jönnek?(Mfor-montázs)

Úgy tűnik, hogy amit a kritikus hangok nem tudtak elérni, az a televízió ostromlóinak és az autógyújtogató vandáloknak sikerül. Az elmúlt időszak erőszakba torkolló eseményeinek fényében a Magyar Turizmus Zrt-nél is felvetődött, hogy talán mégsem szerencsés a

Budapest Téli Invázió

elnevezésű kampány.

Változtathatnak a szövegen

Mint ismert, az utószezon fellendítését megcélzó akció plakátjain a következő szöveg olvasható: "Mindenki tovább marad Budapesten a tervezettnél. A rómaiak 400, az ottománok 150, a szovjetek 45 évvel, Ön pedig egy ingyen éjszakával." Többen kifogásolták, hogy az ország megszállását használják fel népszerűsítési célokra. Ezzel szemben a plakát támogatói úgy vélték, hogy a kifejezetten külföldieknek szóló kampány igenis hatásos lehet, mivel figyelemfelkeltő.

Hármat fizet, négyet kap

A 2006 decemberétől 2007 márciusáig tartó Budapest Téli Invázió lényege, hogy három éjszaka áráért négyet lehet eltölteni ötven különböző fővárosi szállodában. Az akció népszerűsítéséhez csatla- kozott a Budapest Airport, a Malév és a BTH Buda- pest Turisztikai Szolgál- tató Kht is.

"Az események tükrében előfordulhat, hogy mégis változtatunk a szövegen" - mondta el az mfor.hu-nak a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgató-helyettese. Kelecsényi Ágnes szerint az utcai összecsapások tükrében külföldön is rossz felhangja lehet a plakátnak. Miután azonban részben nemzetközi marketing- és idegenforgalmi szakemberekből álló team döntött a vitatott reklám mellett, az MT Zrt. nem kíván egyedül lépni az ügyben.

"Az egyeztetések jelenleg is folynak, így hamarosan kiderül, hogy miként folytatódik a kampány. A meghirdetett akciót ugyanis mindenképpen lebonyolítjuk" - tette hozzá Kelecsényi Ágnes.

Tízmilliós veszteségek

A zavargások következtében egyébként nem csak a téli kampány miatt főhet a turisztikai szakemberek feje. Miután a külföldi televíziós csatornák és más médiumok is beszámoltak a Magyar Televízió ostromáról és az utcai harcokról, néhány nap elteltével máris több száz vendégéjszakát mondtak le a budapesti szállodákban.

Hármat fizet, négyet kap

A 2006 decemberétől 2007 márciusáig tartó Budapest Téli Invázió lényege, hogy három éjszaka áráért négyet lehet eltölteni ötven különböző fővárosi szállodában. Az akció népszerűsítéséhez csatla- kozott a Budapest Airport, a Malév és a BTH Buda- pest Turisztikai Szolgál- tató Kht is.

"A visszamondások miatt több tízmillióra tehető a veszteségünk" - mondta az mfor.hu-nak Keserű Franciska, a Le Meridien Hotel PR-vezetője, s sajtóhírek szerint a Kempinski is hasonló bevételektől esik el. A fővárosi szállodában ugyanis több konferenciát is lemondtak a történteknek köszönhetően.

"Budapest már nem az a város, mint ami néhány héttel ezelőtt volt" - fogalmazott lapunknak Fekete László, a BTH Budapest Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója. - "Három nap alatt évek munkája ment tönkre. A fővárost immáron nem lehet a béke szigetének nevezni."

A szakember szerint a világot bejárt felvételek láttán hamar megrendülhet magyar főváros biztonságába vetett bizalom a leendő turisták fejében, s ez évekre visszavetheti Magyarország turizmusát. Fekete László szerint a budapesti eseményeket nem lehet feltétlenül a franciaországi zavargásokhoz hasonlítani: míg ott főként a külvárosban zajlottak a randalírozások, addig nálunk a belvárosban borultak lángba az autók.

"A nemzetközi hírcsatornák ráadásul lázadásról, felkelésről beszéltek, ami tovább rontja a helyzetet" - magyarázta az ügyvezető igazgató. - "A külföldieknek fogalmuk sincs arról, hogy a brutális cselekedetek néhány száz vandál számlájára írhatók."

.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.