Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megbénította a vasúti közlekedést a sztrájk
Teljesen kiszámíthatatlanná vált az országban a vasúti közlekedés a VDSZSZ hajnali három órakor megkezdődött sztrájkja miatt. A nagy budapesti és vidéki pályaudvarok nem vagy csak alig indítanak vonatokat, az állomások nagyrészt üresek. A MÁV szerint a nap folyamán javulhat a helyzet. A vasúttársaság képviselői reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek a munkabeszüntetést határozatlan időre meghirdető szakszervezettel, azonban megállapodás ezúttal sem született.
A nappali műszakban a vasúti közlekedést irányító forgalmi dolgozók közül nagyobb arányban vették fel a munkát, ezért megteremtődnek a feltételek arra, hogy a budapesti elővárosi vasútvonalakon akár óránként, vagy másfél óránként közlekedhessenek a vonatok a nap folyamán - mondta Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke.
Az elővárosban Budapest már elérhető vonaton. A Déli pályaudvar fogadja és indítja a dunántúli vonatokat, igaz, egy-két vonat csak Kelenföldig közlekedik. A Keleti és Nyugati pályaudvarokon továbbra sem teljes körű a vonatközlekedés, mert ott főleg a kocsivizsgálók sztrájkja miatt nem indulhattak ki a vonatok a célállomás felé. Ezért a Rákos, Ferencváros, Rákospalota-Újpest és Budapest-Angyalföld állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok a Keleti és a Nyugati pályaudvar helyett.
A sztrájkot egyedül meghirdető VDSZSZ a négy nagy vasutas szakszervezet egyike, amelynek a MÁV-csoport 36 991 munkavállalójából 9400 a tagja. A MÁV Zrt.-nél (tavaly december végi állás szerint, amikor még a mozdonyvezetők és a gépészet dolgozói is odatartoztak) 29 985 munkavállalóból 5863, a MÁV Startnál a 4894 munkavállalóból 2506, a MÁV-Cargónál 2112 munkavállalóból 1031-en tagjai ennek a szakszervezetnek. A MÁV-nál a legnagyobb érdekképviseleti szerv a Vasutasok Szakszervezete, amelynek jelenleg 13.800 aktív tagja van.
A MÁV tájékoztatása szerint a távolsági forgalomban is járnak szerelvények az északi- és a dél-balatoni vonalakon, és van vonatforgalom Budapest-Pécs között is. A Tiszántúlon, főleg Észak-Kelet-Magyarországon a csomópontokon a kocsivizsgálók és kalauzok sztrájkja miatt akadozik a közlekedés a távolsági forgalomban. A térségben a regionális forgalomban egy-két vonat szállítja az utasokat.
A nemzetközi vonatok a magyar határállomásra beérkeznek, és a lehetőségek függvényében közlekednek tovább. A Magyarországról induló nemzetközi járatok közlekedtetését is tervezi a MÁV. Kavalecz példaként említette, hogy a Keleti pályaudvarra érkezik hamarosan Bécsből egy EuroCity vonat, amelyet a kötelező vasúti vizsgálat után visszaindítanak az osztrák fővárosba.
Ami a péntek reggeli állapotokat illeti, a nyíregyházi, a békéscsabai és a szegedi vasútállomáson teljesen szünetelt a forgalom, Miskolcról szintén nem jártak a vonatok, s Pécsről, Egerből és Szombathelyről is mindössze egy-két szerelvény indult el célállomása felé.
Az MTI helyszíni beszámolói szerint az tapasztalható volt, hogy a vasutasok is bizonytalanok, csatlakozzanak-e munkabeszüntetéshez. A korábbi sztrájkok idején tapasztaltakhoz képest egyébként jóval többen szerettek volna utazni. Az érdeklődő utasok néhol azt a tájékoztatást kapták, hogy a vonatok érkezése, indulása attól függ, hogy a vonat személyzete csatlakozik-e a munkabeszüntetőkhöz.
Mint ismert, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) pénteken hajnali három órától kezdett határozatlan idejű sztrájkba a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-START Zrt.-nél és a MÁV Gépészeti Zrt.-nél. Az érdekképviseleti szerv a sztrájkban érintett három társaság munkavállalói részére dolgozónként nettó 250 ezer forint kifizetését követeli a MÁV Cargo Zrt. privatizációs bevételéből. Ezen felül a 2008. január 1-jén a társaságba vitt MÁV Gépészeti Zrt. és a 2007. július 1-jén kiszervezett MÁV Start Zrt. munkavállalói részére tíz százalékos alapbérfejlesztést szeretne elérni, a személyszállítási cég esetében július elsejéig visszamenőleg.
Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint a VDSZSZ követelései irreálisak és nem jogosak. A tárgyalások mindenesetre ma reggel kilenc órától folytatódtak, megállapodás azonban nem született.
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









