Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megbukott a részmunkaidős foglalkoztatás Lengyelországban
Lengyelországban sok más európai országgal ellentétben nem vált be a részleges munkaidő alkalmazása, aminek elsősorban az lenne a célja, hogy a kisgyermekes anyák is visszamehessenek dolgozni - számolt be szerdai számában a Metro.
Míg 1999-ben a lengyelek hozzávetőleg tíz százaléka dolgozott részmunkaidőben, 2009-ben ez az arány nemhogy nőtt volna, hanem nyolc százalékra csökkent. Ez szöges ellentétben áll a nyugat-európai tendenciával, mert ott a részmunkaidőben dolgozók aránya 18,8 százalék, és egyre népszerűbb ez a foglalkoztatási forma.
A lap kitért arra is, hogy Lengyelország mellett Magyarország, Csehország, Szlovákia és Bulgária is azon országok közé tartozik, ahol még nem igazán nyert teret a részmunkaidős foglalkoztatás.
Ugyanakkor az arány igen magas az északi államokban, Hollandiában például 50 százalék körül van. Svédországban, Németországban és Nagy-Britanniában minden harmadik munkavállaló részmunkaidőben dolgozik. Az Európai Unióban minden harmadik kisgyermekes anyának van részmunkaidős állása.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









