Megelőzte az internet a rádiót a hazai reklámpiacon


Mérsékelt ütemben, éves összevetésben hat százalékkal, 187 milliárd forintra nőtt tavaly a hazai reklámpiac. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) adatai szerint az év egyértelmű nyertese az internet volt: az online hirdetési piac több mint 44 százalékkal, 14 milliárd forintra nőtt, megelőzve ezzel az öt százalékos visszaesést produkáló rádiót - írja a Világgazdaság.

Az internet következő "skalpja" a közterület lehet, erre valószínűleg már csak két évet kell várnunk - jósolta a Világgazdaságnak nyilatkozva az MRSZ alelnöke, Novák Péter. A szakember hozzátette: számos kis- és középvállalkozás van már, amely teljes reklámbüdzséjét a neten költi el, de egyre több az olyan top 100-as hirdető is, amelynek esetében az online reklámköltés aránya eléri a 15-20 százalékot.

A televíziós, a sajtó- és a közterületi költés egyaránt bővült, de - miként az egész piac - jóval az infláció alatti mértékben. A két vezuető médiumban a kisebb szereplőknek köszönhető a növekedés: a négy százalékkal, 75 milliárd forintosra bővülő televíziós reklámpiacon a gombamód szaporodó kábeltévés csatornáknak, a 67 milliárd forint fölötti hirdetési bevételt elkönyvelő (nyomtatott) sajtóban pedig az együtt mintegy 14 milliárd forintot elérő ingyenes hirdetési lapoknak - számol be a Világgazdaság.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.