Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megépülhet a harmadik pálya Heathrow-n
Engedélyezte a brit kormány a londoni Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését. A döntést bizonyosan hosszú évekig tartó jogi csatározások követik.
A BBC értesülése szerint a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú légikikötőjének bővítését hivatalosan csütörtökön jelenti be Geoff Hoon közlekedési miniszter. Az évek óta fontolgatott beruházási terv ellen hosszú ideje erőteljesen tiltakoznak a környezetvédő csoportok és a helyi lakosság.
A Greenpeace környezetvédelmi szervezet épp a héten jelentette be, hogy a bővítés számára kijelölt földterületből felvásárolt egy futballpályányit. A csoport arra készül, hogy a földdarabot ezernyi kisebb parcellára osztja, és azokat eladja a tiltakozáshoz csatlakozó magánszemélyeknek.
Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető cégnek, a Heathrow-t is birtokló BAA-nek - amely rövid ideig a Budapest Airport tulajdonosa is volt - minden "földbirtokossal" külön kell tárgyalnia, ami a végtelenségig elhúzhatja a folyamatot.
A várható tiltakozások, jogi ellenlépések és hosszadalmas engedélyezési eljárások miatt az új pálya és a hozzákapcsolódó új, hatodik terminál legkorábban 2019-re készülhet el, kilencmilliárd fontos beruházással.
A jelenlegi két kifutópálya 98 százalékos kihasználtsággal működik, vagyis gyakorlatilag kapacitástartalékok nélkül, és emiatt bármilyen fennakadás utóhatása akár napokig tarthat késések, járattörlések formájában.
A repülőtér jelenleg évente félmillió járatot fogad és indít. Az új kifutópályával a tervek szerint 700 ezer fölé lehetne emelni az éves járatszámot, különösen abban az esetben, ha megépül hozzá a hatodik terminál is. Az éves utasforgalom hozzávetőleg 67 millió fő; ez tíz százalékkal több Nagy-Britannia teljes lakosságánál.
Az üzleti élet képviselői támogatják a bővítést, azzal az érvvel, hogy a Londonnal rivalizáló európai pénzügyi központok - Párizs, Amszterdam, Frankfurt - fő repülőterein négy vagy ennél is több kifutópálya működik, és Heathrow jelenlegi szűkös kapacitása miatt a londoni City versenyhátrányba kerülhet.
Londont összesen öt nagy nemzetközi repülőtér szolgálja ki, de Heathrow az egyetlen, amely a főváros közvetlen közelében fekszik, és innen indul a legtöbb transzatlanti és távol-keleti járat.
A konzervatív ellenzék elveti a bővítés tervét. Boris Johnson, London tory polgármestere sajtóhírek szerint komolyan foglalkozik azzal az elképzeléssel, hogy Heathrow-t bezárnák és egy új, tengeri repülőteret építenének helyette egy mesterséges szigetre, a Temze torkolatában.
Heathrow legutóbb tavaly esett át jelentősebb bővítésen, amikor megnyitották az 5-ös terminált, amelyet kizárólag a British Airways használ. Az új terminál indulása azonban nemzetközi kihatású botrányba fulladt, miután összeomlott a csomagkezelő rendszer. Ez hetekig tartó súlyos forgalmi fennakadást okozott; járatok százait kellett törölni.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









