Az RFV Nyrt. többségi tulajdonában lévő leányvállalata nyerte meg a romániai Zilah önkormányzata által a város távfűtési rendszerének korszerűsítésére és üzemeltetésre kiírt koncessziós pályázatot. Az RFV 9 milliárd forint összegű 4 éves fejlesztési programot tervez megvalósítani. A zilahi beruházás lesz a vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése, áll a pesti börzén napok óta meredeken emelkedő részvénytársaság a BÉT honlapján megjelent tájékoztatásában.
hirdetés
A város távhő szolgáltatását 49 évre nyerte el az RFV többségi tulajdonában lévő leányvállalata, évi 4 millió forint koncessziós díj mellett. A szerződéskötés még várhatóan 30 napot vesz igénybe. A fűtést a régi rendszeren az RFV 2010 november 15-ig tervezi megkezdeni. A most induló 4 éves időtartamú beruházási program összköltsége 9 milliárd forint, amelynek 70%-a várhatóan már a 2010-es és 2011-es üzleti évben megvalósul. Ezzel az RFV már a második romániai város távhő-rendszerének kiépítését és üzemeltetését nyerte el rövid időn belül.
A zilahi projekt EBIDTA termelő képessége mintegy 5000 visszacsatlakozó lakás esetén is már évi 1,5 milliárd forint, évi 4 milliárd forint árbevétel mellett. A programot az RFV 30%-ban saját tőkéből, 70%-ban bankhitelből, illetve a kötvényprogram keretében kibocsátandó kötvényekből kívánja finanszírozni. Az RFV eddig összesen 7 milliárd Ft értékben valósított meg beruházásokat, a zilahi beruházás lesz a vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése.
Zilahon a távfűtési szolgáltatást a múltban 21000 lakás vette igénybe, azonban a szolgáltatás nagymértékű leromlása miatt jelenleg csupán 750 lakás és 45 intézmény csatlakozik a hálózatra. Lakossági felmérések is alátámasztják az RFV azon várakozását, hogy 2 éven belül a lakosság jelentős része igénybe veszi majd a távfűtési rendszert.
Az önkormányzati és lakossági fogyasztók mellett a környék ipari fogyasztóinak energiaigényét is kiszolgálja majd a vállalat. Korábban több ipari fogyasztó energiaigényét is a távhő vállalat elégítette ki, akik a lakossághoz hasonlóan az elégtelen minőségű szolgáltatás miatt váltak le a távhő-rendszerről. Az RFV megoldása lehetőséget biztosít számukra, hogy az egyedi energia-előállításnál olcsóbban jussanak energiához. Az ipari fogyasztók és a város lakosságának hőigényében mutatkozó műszaki és ellátási szinergiák nagy lehetőséget teremtenek az RFV számára az fogyasztók együttes, hatékony kiszolgálására.
Az RFV a projektet két cégen keresztül valósítja meg. A társaság 100%-os tulajdonában lévő romániai leányvállalata, az RFV Energy Generation S.A. fogja megépíteni és üzemeltetni az energiatermelő egységeket, amely a lakossági és ipari fogyasztók hő- és energiaigényét biztosítja. A most pályázatot nyert, az RFV 51%-os és a Zilahi Önkormányzat 49%-os tulajdonában lévő RFV Distriterm pedig a település távhő-szolgáltatását biztosítja majd.
Kassai Ákos, az RFV Nyrt. vezérigazgatója szerint a zilahi pályázat elnyerése fordulópont a társaság fejlődésében. A projekt mérete kiemelkedik az eddigi beruházások közül. Az önkormányzati és lakossági ügyfélkör pedig kiegészül az ipari fogyasztók kiszolgálásával.
„Zilahon a környezetbarát csúcstechnológia alkalmazása révén elérendő hatékonyság növekedés, az ellátás jelentősen emelkedő színvonala, valamint a 49 éves szolgáltatási jog együttesen biztosítja majd az átlag feletti részvényesi értékteremtést.”- állítja a vezérigazgató.
Az RFV árfolyama az elmúlt három napban, több mint 10 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsdén.
A délelőtt felfüggesztett papírokkal 15.00 órától kezdődhet meg újra a kereskedés.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.