Megérkeztek az első szupernettók


Megkapták a munkavállalók első, a szuperbruttó szerint adózó bérüket. Összesen hárommillió alkalmazott járt jobban, az átállás ugyanakkor sem a munkaadóknak, sem a munkavállalóknak nem volt könnyű.

Valószínűleg most az is megnézte a bérpapírját, aki eddig nem fordított különösebb figyelmet az adóalapra és levonásokra, mert csak a nettó összeg érdekelte. Február elején érkeznek meg ugyanis az első szuperbruttó szerint számítandó bérek. A tavaly nyáron megszavazott új adóalap-számítás szerint az szja-t nem egyszerűen a bruttó bér, hanem annak 1,27-szerese után kell megfizetni, írja a Napi Gazdaság.

Azzal együtt, hogy megemelkedett az adóalap, csökkent az szja kulcsa és nőtt az adójóváírás mértéke is. Így a legtöbb munkavállaló magasabb nettó bérhez jutott: ez a minimálbérnél csak 1121 forint pluszt jelent, de 240 ezer forint bruttó bér mellett 19,5 ezer forint a havi többlet. A kétmillió forintos havi bérnél viszont már 620 forint mínuszt tartalmaz a rendszer.

Mintegy hárommillió munkavállaló jut magasabb nettó bérhez azzal, hogy ötmillió forintig - itt nem a bruttó bért, hanem a szuperbruttós adóalapot kell alapul venni - tolódott ki az alacsonyabb, 17 százalékos kulcs, majd efölött lép be a 32 százalékos, valamint azzal, hogy adójóváírás 3,188 millió forintig érvényesíthető. Az átállás a szuperbruttóra összességében nem volt egyszerű sem a cégek, sem a munkavállalók számára. A bérpapírokon fel van tüntetve ugyanis a bruttó bér és az ettől eltérő összegű adóalap is, vagyis azok számára, akik nincsenek tisztában a jogszabályváltozással, fejtörést okozhatnak az eltérő összegek.

Vannak ugyanakkor olyan foglalkoztatók, amelyek tájékoztatókat is csatoltak a bérpapírok mellé, így segítve az alkalmazottakat eligazodni a számok dzsungelében. Ilyen tájékoztató anyagot állított össze például a Holcim Zrt. Arról még nincsenek visszajelzések, hogy az alkalmazottak pontosan nyomon tudták-e követni a változásokat. Az azonban tény, hogy mind a programozók, mind a bérszámfejtők számára komoly feladat volt a változások átvezetése. A feladat jóval összetettebb volt, mint a korábbi kulcs- és sávhatár-módosításoknál, amíg ugyanis korábban egyetlen változót kellett csak átírni, most külön kellett kezelni a bruttó bért, az adóalapot és az adójóváírás átalakítását is. 

A munkaadók terhe is csökkent valamelyest: megszűnt a tételes egészségügyi hozzájárulás, illetve a tb-járulékok progresszív adóztatása. Eddig csak a minimálbér duplájáig lehetett alkalmazni a csökkentett, 27 százalékos kulcsot, afölött 32 százalékot kellett fizetni. Idén már a teljes bérre vonatkozik az alacsonyabb kulcs. Ezen már csak a nagyobb munkavállalók nyernek, hiszen a legtöbb kisvállalkozás eleve nem foglalkoztat tömegesen 143 ezer forint fölötti bérrel.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 22:36 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.