Idén is keresik a családbarát munkahelyeket


Megújult formában kihirdették a Családbarát Munkahely díjat. A díj megújítását többek között az indokolta, hogy a korábbi díjazások ellenére míg az Európai Unióban az 5 évnél fiatalabb gyermeket nevelő nők fele, addig nálunk mindössze 30 százaléka dolgozik. Még rosszabb az arány a három gyermekes nőknek, körükben csak minden tizedik áll alkalmazásban.

Megújították az évente meghirdetésre kerülő Családbarát Munkahely díjat - derült ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján. A díj megújítását indokolta, hogy az elmúlt évtizedben az Európai Unióban a szakpolitikai hangsúlyok a nők esélyegyenlőség elősegítéséről a férfiak szerepbővülésének ösztönzése irányába tevődtek át, másrészt a díj csak korlátozottan teljesítette eredeti küldetését.

Mint azt Rauh Edit szakállamtitkár a sajtóeseményen elmondta: "a megújított díj kritériumrendszere úgy került kialakításra, hogy a jövőben reményeink szerint egy audit-rendszert lehessen kialakítani". Az eddigi díjazás tapasztalatai szerint ugyanis szükség lenne arra, hogy a családbarát politikát bevezető, vagy azt gyakorló vállalatoknál mérhetővé tegyék a családbarát jelleg tényleges megtérülését - legyen az hatékonysági, motivációbeli, vagy tiszta költségmegtakarítási mérőszámok alapján.

Önnek mekkora az adóéke?
Önnek mekkora az adóéke?

Számolja ki mennyi adót és járulékot fizet 2011-ben jövedelme után! Bérkalkulátor 2011

A szakemberek szerint látni kell, hogy a jelenlegi rendszer rossz: a vállalati, társadalmi beidegződések miatt a munkavállalók félnek gyermeket vállalni, emiatt folyamatosan hátrányos megkülönböztetés éri őket. A szakállamtitkár és a Családbarát Munkahely Díj munkacsoportjának tagjai úgy nyilatkoztak, szeretnék elérni, hogy a családbarát politika egyre szélesebb körben elterjedjen, illetve hogy ezzel kedvező társadalmi folyamatokat generáljanak, indítsanak el a munkaerőpiacon.

Rauh Edit szerint el kell érni, hogy a munkavállalóknak ne kelljen állandó létbizonytalanságban élnie, hogy a nők ne féljenek gyermeket vállalni és hogy a vállalatok részéről is kimutatható eredménye legyen akár egy kisgyermeket vállaló nő újbóli visszatérésének a munkaerőpiacra.

A megújult díj távlati társadalmi célkitűzései között szerepel, hogy változtasson a jelenlegi gyakorlaton, mely szerint a magyar társadalom feltűnően konzervatív nézeteket
vall a nők munkavállalása tekintetében. Ez ugyanis elfogadja és természetesnek veszi a családon
belüli teherviselés aránytalanságát: a nők inaktivitását és kettős terhelését ugyanúgy,  mint a férfiak távolmaradását a családból.

Rauh Edit szakállamtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jövőben kormányzati szinten is igyekezni fognak az "egyenlő munkaáért egyenlő bért" elvét és a nemek közti egyenlőséget erősíteni, mert "elfogadhatatlan, hogy a tapasztalatok szerint a kisgyermekes nők 50 százalékának problémája van a munkerőpiacra való visszatéréssel".

Az Új Családbarát Munkahely Díj 2008 pályázatot kiírása elérhető az SZMM honlapján.

Garai Katalin

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.