2006. október 11-ig lehet nevezni az arany lolliPOP BTL-szakmai versenyre, amelynek díjkiosztójára új helyszínen, a Foodapest Nemzetközi Élelmiszeripar, Ital és Élelmiszer-gépipari Szakkiállításon kerül sor.
hirdetés
Tavaly a vártnál nyitottabban reagált a BTL-szakma a megmérettetésre. Hiszen az első alkalommal megrendezett versenyen több mint 80 pályázat indult, s rendkívül pozitív visszajelzések érkeztek a
díjkiosztás után. "Idén ezzel szemben úgy látom, hogy bekerültünk a reklámpiac malomkerekeinek szokásos őrlésébe, miszerint a marketing-kommunikációval foglalkozó cégeknek éppen a saját
kommunikációjukra és pr-jukra nincs idejük. Ezért döntöttünk a határidő meghosszabbítása mellett, hiszen az arany lolliPOP-pal egyetlen célunk van: hogy bebizonyítsuk a szakmának és a
megrendelőknek a BTL-szakma sokszínűségét, technikai felkészültségét és innovativitását" - emelte ki Drucker Szilvia, az IN-STORE marketing szaklap főszerkesztője.
Más változás is érinti ugyanakkor a szakmai versenyt: új helyszínen és új időpontban rendezik meg az arany lolliPOP Show-t, ahol a nyertes pályaművek kiállítása tekinthető meg, valamint a verseny
díjátadójára is ennek keretében kerül sor. Mivel az eredeti helyszínt biztosító szakkiállítás végül elmarad, így az arany lolliPOP Show-t a Foodapest Nemzetközi Élelmiszeripar, Ital és
Élelmiszer-gépipari Szakkiállítás részeként, 2006. november 21-24. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban tekinthetik meg az érdeklődők.
"Ez a lehető legjobb megoldás, hiszen a Foodapesten a BTL-megoldásokat szinte leggyakrabban használó FMCG-szektor és a hozzájuk kapcsolódó iparágak jelennek meg, így a 2005 és 2006 októbere
között a kereskedelmi promóciókban részt vett displayek, installációk és hosztesz promóciók közül a rangos zsűri, valamint a közönség által a legjobbnak ítéltek biztosan érdeklődésre tarthatnak
számot" - tette hozzá a főszerkesztő.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.