Megint dob egy nagyot Budapesten a Wizz Air


Nyártól háromról négyre növeli ferihegyi flottájának létszámát a Wizz Air, amely idén már 1,25 millió utasra számít Magyarországon a tavalyi egymillió után. Hogy mindez mennyire éri meg a cégnek, azt továbbra sem tárják a nyilvánosság elé – Váradi József vezérigazgató az mfor.hu ezt firtató kérdésére annyit közölt, hogy a pénzügyi teljesítményük "rendben van".

Újabb repülőgéppel bővíti budapesti bázisát a Wizz Air: a fapados légitársaság július 24-től már négy Airbus A320-as gépet állomásoztat majd Ferihegyen, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Váradi József vezérigazgató.

Negyedmillió plusz utas egy év alatt?

(mfor.hu)

A 2000-es évek elején még a Malévot kormányzó szakember szerint a bővítés révén idén nyáron lehetőség nyílik két új útvonal beüzemelésére. Egyikük a vadonatúj célpontnak számító Bari, amely elsősorban a csőd után újjáéledt Alitalia gyengélkedésének és az így támadt piaci résnek köszönhetően került fel a kínálati listára. Frankfurt-Hahnba viszont két éve már repült a cég - azóta növekedett, a reptér feltételei is kedvezőbbek lettek, így most van esély a járat nyereséges üzemeltetésére, magyarázta Váradi.       

A Wizz emellett - nagyrészt szintén július végétől - több útvonalon is fokozza a tempót: a Budapest-London szakaszon napi kettőről háromra növelik a járatszámot (a vezérigazgató szerint ezen a vonalon már eddig is ők szállították a legtöbb utast), emellett Charleroiba, Eindhovenbe, Malmőbe, Burgaszba és Turkuba is sűrűbben repülnek majd a gépeik.

Ennek köszönhetően a Wizz utasszáma egymillióról 1,25 millióra nőhet idén Ferihegyen, amivel a cég a hazai fapados piac több mint ötven százalékát birtokolhatja majd.



A légitársaság már 2009-ben is toronymagasan vezetett a diszkontok között - a második helyezett EasyJetnek 511 ezer, a bronzérmes Germanwingsnek 200 ezer utasa volt -, s összesítésben is már csak a Malév áll előtte.

Nem tudni, mennyi marad a kasszában

Poggyászdíj: nem lesz pardon

A Wizz Air összbevételeinek negyede úgynevezett kiegészítő bevételekből származik, válaszolta lapunk kérdésére Váradi József. Többek között ide tartozik a feladott poggyászok után fizetendő díj is, amelynek rendszerét a közelmúltban egyszerűsítette le a cég. A vezérigazgató szerint az új, 32 kilogrammig kitolt súlyhatárt nem használják majd ki az utasok, viszont az eddiginél többen fogják feladni csomagjukat – tehát összességében nő majd a bevétel. Megjegyezte, hogy a megengedettnél nagyobb és nehezebb kézipoggyászokkal nem lesz elnéző a cég – a pótdíjat könyörtelenül be fogják hajtani.

Hogy a ferihegyi utasszám évi 20-30 százalékos növekedése mekkora profittal jár együtt, az továbbra sem publikus. Váradi József vezérigazgató az mfor.hu ezt firtató kérdésére a szokásos választ adta - a Wizz magáncég,  pénzügyi eredményeit nem teszi közzé.

A vezérigazgató annyit árult el, hogy összességében pénzügyi pozíciójuk négy éve stabil, és azokban az országokban bővítenek, ahol mutatóik a legjobbak. A hazai üzemeléssel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a "pénzügyi teljesítményünk rendben van Magyarországon". Szerinte a javuló pénzügyi pozíciónak köszönhetően 3-4 éve nem volt szükség új forrás bevonására, hanem azóta az "operating cash flow-ból üzemel a vállalat".   

A Wizz pénzügyi mutatóival kapcsolatban a cseh Mladá Fronta Dnes online újság tavaly ősszel azt állította, hogy a légitársaság működésének öt éve alatt egyszer sem tudott nyereséget elérni, és a maga előtt görgetett együttes vesztesége már eléri a 78 millió eurót. John Stephenson, a Wizz Air alelnöke akkor a lap értesülését úgy kommentálta, hogy a magyar részleg nyereséges, csupán az ukrán és a bolgár veszteséges.

Nem utazik eleget a magyar

Váradi szerint egyébként a "magyar piac nem túl erős". A problémák között említette, hogy a monopolhelyzetben lévő Budapest Airport még mindig drága (erről nemrég elpolemizált a Ryanair is - a szerk.) , a magyarok pedig - a lengyelekhez, a románokhoz és a bolgárokhoz képest - kevésbé mobilisak.  

Ami az összeurópai kilátásokat illeti, a Wizz idén tízmillió utasra számít a tavalyi 7,8 millió után. Az öt éve indult cég ezzel egyébként már a térség legnagyobb légitársaságának számít, megelőzve a cseh CSA-t (4,7 millió), a lengyel LOT-ot (3,6 millió) és a Malévot (3,3 millió utas).

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.