Megint keletről jött a Richter pénze


11,6 milliárd forintos adózott eredményt ért el az első negyedévben a Richter, ez 46,3 százalékkal maradt el 2009 hasonló időszakától - közölte a cég péntek hajnalban a tőzsde honlapján. A visszaesés elsősorban a pénzügyi műveletek eredményében bekövetkezett visszaesés eredménye, ezen a soron több mint 8 milliárd forinttal csökkent a profit. Mfor.hu-háttér.

A Richter árbevétele az idei év első három hónapjában 63,5 milliárd forintot tett ki, ami forintban mérve 3,4 százalékos emelkedést jelentett 2009 első negyedévéhez képest. A Richterről régóta köztudott, hogy az eredményt tekintve elsősorban az exportpiacokra van utalva, most az Európai Unióban és a FÁK-országokban elért forgalomnövekedés kompenzálta a tavaly még hasító amerikai piac gyengébb teljesítményét.


Magyarországon 2010 első negyedévében 8,722 milliárd forint árbevételt realizált a cég, amely 2,1 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakában elért forgalomhoz képest. Az árcsökkentések mértéke elhanyagolható volt a vizsgált időszakban, emellett az elmúlt két évben bevezetett készítmények forgalma árbevétel növekedést eredményezett.

A Magyarországon kívüli piacokról származó árbevétel 2010 első három hónapjában 203,9 millió euró volt, ami 26 milliós, azaz 14,6 százalékos növekedés a bázis időszakhoz képest. A FÁK-tagállamokban 51,2 százalékos (dollárban kifejezve 60,8 százalékos) növekedés mellett 90,1 millió euró (124,3 millió dollár) árbevételt értek el a vizsgált időszakban.

Az Európai Unió országaiba irányuló eladások euróban kifejezve 6 százalékkal növekedtek. Az USA régió értékesítése dollárban számítva 43,1 százalékkal csökkent a profitmegosztási megállapodásokból származó jövedelem számottevő visszaesése miatt. Az „Egyéb országok” régióban a forgalom euróban kifejezve 7,3 százalékkal nőtt a bázis évben elért szinthez képest.

A fentiek eredőjeként az üzleti eredmény 2010 első három hónapjában 10,5 milliárd forint (39,2 millió euró) volt, ami 1,907 milliárddal (15,3 százalékkal) alacsonyabb 2009 azonos időszakában elért összegnél. Az időszaki árfolyamok alakulása kedvezőtlenül hatott az üzleti eredményre. Euróban számítva 2,7 millió euró (6,4 százalék) csökkenésről számolhatott be a cég.

Az adózott eredmény 11,557 milliárd forint (43,1 millió euró) volt, ami forintban mérve 46,3 százalékos, (euróban számítva 40,6 százalékos) visszaesést jelent a bázisidőszakhoz viszonyítva, elsősorban a pénzügyi tevékenység eredményében bekövetkezett jelentős visszaesés következtében.


Akkor nézzük a már sokat emlegetett pénzügyi eredményt: 2010 első negyedévében ezen a soron 943 millió forintos profitot ért el a Richter, szemben a tavalyi 9,7 milliárdos nyereséggel. Ez jórészt annak volt köszönhető, hogy 2009-ben a forint gyengülése jót tett a cég eredményének, idén azonban jóval erősebb a hazai deviza az euróval és a dollárral szemben.

A most közölt eredmény kicsivel kedvezőbb annál, mint amit a Concorde Értékpapír Zrt. elemzői vártak: ők előzetesen 60,6 milliárdos árbevételre és 11,1 milliárdos nettó eredményre számítottak a Richtertől. A brókercég szakemberei azt viszont eltalálták, hogy az amerikai piac tavalyi szárnyalása után most a keleti piacok fogják húzni a profitot.

"Várakozásaink alapján hangoltunk modellünkön, amelynek következtében idei és jövő évi EPS várakozásunk   mintegy 3 százalékkal lefelé, 2615 és 2809 forintra módosítottuk, bár év végi fair érték becslésünket ez nem érinti, marad 43 000 forint. Ismét kiemeljük, hogy az Egist a maga 37 százalékos EV/EBITDA diszkontjával és nagyobb növekedési potenciáljával sokkal vonzóbbnak tartjuk a jelenlegi piaci árszinteken, mint a Richter Gedeont" - olvasható a Concorde előzetes értékelésében.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.