Megint megtorpant Ázsia


A vártnál magasabb kínai infláció és a görög adóssággal kapcsolatosan ismét felszínre kerülő félelmek miatt felemás napon vannak túl a vezető ázsiai részvényindexek. A japán piac kicsivel visszaesett szerdához képest, míg a többi vezető piac kicsit javítani tudott, de egész nap tegnapi értékük körül ingadoztak.

9002 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,15 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi értéknél. A hongkongi Hang Seng eközben 0,08 százalékkal kapaszkodott feljebb, míg a Shanghai Composite 0,09 százalékos pluszban volt a kereskedés második felében. 0,54 százalékkal erősödött a dél-koreai Kospi, míg a tajvani piacon 0,52 százalékos volt a javulás.

Az utóbbi hónapok csökkenése után januárban ismét emelkedett a kínai infláció, ez bizonytalanította el a piacokat. Öt hónap alatt a korábbi 6,5 százalékról 4,1 százalékra csökkent az áremelkedés üteme, januárra azonban 4,5 százalékra emelkedett. Szakértők egyetértenek abban, hogy a januári adatnak köszönhetően egyelőre nem várható további monetáris lazítás a kínai jegybank oldaláról. Ugyanakkor többen úgy vélik, hogy a mostani megugrás a kínai újévvel kapcsolatos januári átmeneti fogyasztásélénküléssel magyarázható, így az csak átmeneti lesz.

Pénzt keresne a részvénypiacokon? Próbálja ki 20 napig ingyenesen az mfor tradert!

A kínai infláció mellett továbbra is a görögök adósságproblémái borzolják a befektetők kedélyeit. Ugyanis ha márciusig nem sikerül megállapodni egy újabb mentőcsomagról, akkor elkerülhetetlenné válik az államcsőd a kötvénylejáratok miatt. Egyelőre a görög pártok sem tudnak egyezségre jutni a nemzetközi szervezetek által kért megszorítások ügyében, az idő pedig egyre fogy.

A kínai adat elsősorban a bankok és az ingatlanfejlesztők részvényeire volt rossz hatással: a Cheung Kong Holdings 1,77 százalékot esett, a Bank of Communications 1,86 százalékot bukott, míg a Bank of China papírjai 0,59 százalékkal lettek olcsóbbak. Az ausztrál piacon a nyersanyagcégeknek volt rossz napjuk, a BHP Billiton 1,56 százalékkal gyengült, a Fortescue Metals Group pedig 0,74 százalékkal esett.

Tokióban az ipari megrendelésekről jött ki gyenge adat, a várt 5 százalék helyett 7,1 százalékkal esett decemberben éves szinten a megrendelésállomány. A hír hallatán a Hitachi Construction Machinery részvényei 1,38 százalékkal estek vissza, míg a Kawasaki Heavy Industries 1,36 százalékot veszített.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.