Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megismételheti Magyarország a szlovák csodát?
A 2000-es évek közepén ódákat zengtek a szlovák csodáról, a szlovák gazdaság kiugró teljesítményéről. Északi szomszédunk a 2004-es adóreform után lett a régió elsőszámú befektetési célpontja, azóta az eurót is bevezették. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője nem tartja kizártnak, hogy a következő néhány évben hazánk megismételheti ezt a csodát, és mi lehetünk az új mintaország. Mfor.hu-háttér.
A beruházások ugrásszerű növekedése, a magyar gazdaság szárnyalása, versenyképességünk kiugró javulása - ezek lehetnének az új magyar gazdasági csoda következményei. Az mfor.hu által megkérdezett elemző szerint jó esélyünk van arra, hogy megismételjük Szlovákia teljesítményét, ehhez azonban a kormánynak még komoly kiadáscsökkentést, strukturális reformokat kell végrehajtania.
A válságadók ellenére szárnyalhatnak a beruházások

Számolja ki mennyi adót és járulékot fizet 2011-ben jövedelme után! Bérkalkulátor 2011
"A hírek szerint a kormány arra számít, hogy jövőre már 6-7 százalékkal bővülni fognak a beruházások hazánkban, ezzel nagyjából én is egyetértek" - mondta az mfor.hu kérdésére Suppan Gergely. A TakarékBank elemzője szerint az sem fogja majd vissza jelentősen a beruházásokat, hogy néhány szektort válságadókkal sújtottak, ebből a szempontból esetleg a telekommunikációs cégeknél lesz fájdalmas a különadó. "Az eddig bejelentett beruházások jócskán kompenzálják a válságadók miatt csökkenő befektetéseket" - hangsúlyozza az elemző.
Suppan Gergely szerint fontos lenne, hogy a jelenlegi helyzetben a kormány minél előbb letegye az asztalra azt a tervét, hogyan lehet majd kivezetni a különadókat 2012 után. Ez ugyanis jelentősen javítaná Magyarország nemzetközi megítélését. A TakarékBank szakembere szerint látni kellene azokat a kiadáscsökkentéseket, melyek majd kiváltják ezeket az átmeneti intézkedéseket 2013-tól.
A társasági adó lehet a fő fegyverünk
"Ha a versenyszféra is kristálytisztán látja majd, hogy nem kell további válságadókat kivetni és a jelenlegi intézkedések valóban átmenetiek, akkor 2013-tól a 10 százalékos társasági adó komoly versenyelőny lehet hazánk számára. Ha ezen felül még az iparűzési adót is sikerülne megszüntetni, akkor az robbanásszerűen javíthatná a versenyképességünket, mágnesként vonzaná a külföldi befektetéseket" - véli az elemző.

Suppan szerint a 10 százalékos társasági adó azért jelentene előnyt számunkra, mert a régió országaiban most jellemzően 16-19 százalékos ez az adókulcs, sőt egyes helyeken 20 százalék felett van. A TakarékBank szakembere szerint a válságadók hatására azért nem fognak kivonulni hazánkból az érintett cégek, mert a 10 százalékos kedvező adókulcs és a növekedés a következő években kárpótolja majd őket az átmeneti terhekért.
A következő évek várható gazdasági növekedésével kapcsolatban a makroelemző hozzátette: a magyar gazdaság alapesetben 3,5-4 százalékos bővülésre lehet képes. Ha 2013-ra megvalósulnak a már bejelentett autóipari beruházások, akkor a Mercedes, az Audi és az Opel támogatásával a növekedési ütemünk 5-6 százalékos lehet. Ha ehhez a kormány csökkenteni tudja a kiadásokat, strukturális reformokat tud végrehajtani, akkor az tovább ösztönözheti a gazdaságot.
"Egyelőre nem látni a jövő évi költségvetés részleteit, csak egy olyan ígéret van, hogy a kormány a GDP egy százalékával csökkentené a kiadásokat, majd azt követően reálértéken befagyasztaná azokat. Szerintem ennél nagyobb ütemű vágás is lehetne a nagyobb növekedés érdekében" - tette hozzá Suppan Gergely.
Nem szabadna leírni a szlovákokat
Az utóbbi hónapokban több olyan véleményt is lehetett hallani, mely szerint véget ért a szlovák csoda, kifulladt a növekedés a szomszédban. Sokan fanyalogtak amiatt is, hogy a szlovák gazdaság túlságosan függ az autóipartól, ezért a szektor visszaesése érzékenyen érintette őket.
"Szerintem a szlovák csoda teljesen megalapozott volt. Egy ilyen kellene nálunk is, és akkor nem lenne gond" - vélekedik Suppan Gergely. Az elemző szerint elég csak megnézni a jelenlegi helyzetet: miközben mi örülhetünk, ha egy százalékos gazdasági növekedés lesz idén, Szlovákia már 4-5 százalékkal repeszt. Ráadásul a gazdasági visszaesés is sokkal mélyebb volt nálunk. A TakarékBank elemzője szerint az sem igaz, hogy a szlovákok csak az autóipartól függnek, hiszen például monitor- és tévégyártásban is a világ élvonalába tartoznak.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









