Megkapta az áthidaló hitel első részletét az Opel


Az Opel kedden megkapta az első, 300 millió eurós részletet abból az áthidaló kölcsönből, amely a megmentési terve kulcsfontosságú részét képezi.

Hosszú tárgyalások és drámai fordulatok után szombat hajnalra jött létre a megállapodás arról, hogy az európai, illetve németországi Opel "megmentője" - azaz az új befektető - a kanadai- osztrák beszállító, alkatrészgyártó cég, a Magna International lesz.

A Magna nem egyedül, hanem az orosz Sberbankkal és a GAZ oroszországi autógyárral együttműködve száll be az üzletbe, miközben Németország az átmeneti időszakra, illetve az esetleges kockázatok elhárítására 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt biztosít. A hitel felét a német kormány adja, másik felét a négy németországi Opel-autógyárnak otthont adó négy tartomány. Két tartomány, Hessen és Észak-Rajna-Vesztfália parlamentje vasárnap már jóvá is hagyta ezt.

Az egyezmény összes részlete még nem ismeretes, de újabb és újabb  információk látnak napvilágot. Így egyebek között az, hogy az amerikai anyavállalattól, a General Motorstól (GM) ugyan az Opelnek el kell válnia, a GM azonban 35 százalékkal továbbra is részvényes marad. A Magna csak 20 százalékkal rendelkezik majd, és ugyancsak 35 százalék kerül az orosz Sberbank és a GAZ birtokába. A fennmaradó 10 százalék a kereskedőké és az alkalmazottaké lesz.

A legnagyobb németországi Opel-üzem, a rüsselsheimi gyár alkalmazottai vasárnap derűlátással nyilatkoztak a megállapodásban rejlő lehetőségekről, és hasonlóan bizakodók voltak az alkalmazottak érdekeit képviselő üzemi tanács vezetői is. Arra azonban rámutattak, hogy a szanálás nem lesz zökkenőmentes, és ha üzembezárásokkal - a Magna ígérete szerint - nem is, elbocsátásokka mindenképp számolni kell.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.