A Mercedes-Benz távozó vezetője, Jürgen Hubbert szerint a vállalat gyengébb mutatói mögött a járművek gyengébb minősége áll. A korábban a kiválósággal azonosított brand elismertsége a műszaki problémák miatt jelentősen romlott.
hirdetés
A posztjáról napokban távozó vezető szerint a cégnek minden energiáját a minőség emelésére kell, hogy fordítsa, hiszen a Mercedes által uralt felső kategóriában a vásárlók számára ez a
legfontosabb szempont. Az Automotive News című lapnak nyilatkozva a vezető úgy vélekedett, hogy felül kell vizsgálni és újra kell szervezni a vállalati folyamatokat, különös tekintettel a
beszállítókra.
A vezető szavait alátámasztja, hogy az évente készülő 'Initial Quality Survey' 2004-es felmérésében a Mercedes csupán a 10. helyen végzett, olyan korábban nem éppen erős márkák mögé szorulva,
mint a Buick vagy a dél-koreai Hyundai.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.