Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megnevezték az Új Tulajdonosi Program első szereplőit
Az Új Tulajdonosi Program keretében az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK), a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) lesznek az első olyan vállalatok, amelyekben kedvezményesen válhatnak tulajdonossá az emberek - közölte Daróczi Dávid a kormány erről szóló döntését az MTI-vel vasárnap.
A részleteket ismertetve beszámolt arról, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-ből legalább 25 százalék mínusz egy szavazati jogot biztosító részvénypakett kerülhet a polgárok tulajdonába 2009. május 31-éig. Az MVM-ben jövő november 30-áig a 75 százalék plusz egy szavazati jogot biztosító magyar állami részesedés felett szerezhetnének tulajdonrészt a programban résztvevők - tette hozzá.
Daróczi Dávid kitért arra, a Mavir Zrt. legalább 25 százalék mínusz egy, de legfeljebb 50 százalék mínusz egy szavazati jogot biztosító részvényeit pedig jövő szeptember 30-ig jegyezhetnék a tervek szerint a befektetők.
Emlékeztetett arra, Gyurcsány Ferenc február elején hirdette meg az Új Tulajdonosi Programot, azzal a céllal, hogy elindítsa a tulajdonszerzés és polgárrá válás útján azokat is, akiknek ehhez ma nincs elég saját ereje.
A kormány célja az volt, hogy olyan cégeket vonjon be a programba, amelyek közép- és hosszú távon is előnyös befektetésnek bizonyulhatnak és mérsékelt kockázatú befektetést jelentenek azoknak, akik élni kívánnak az Új Tulajdonosi Program lehetőségeivel, de kevésbé jártasak a tőzsde valamint a befektetések világában - hangoztatta.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









