Megszavazták, de még elvérezhet a Buda melletti megaprojekt


A "zöld" ombudsman szerint többszörösen is jogsértőnek tűnik a helyi szabályozási terv módosítása Pátyon, ezért valószínűleg a golfberuházással kapcsolatos rendelet visszavonását kéri.

Megépülhet a pátyi, golffalu létrehozására irányuló projekt grandiózusabb változata, miután a testület a képviselők többségének szavazatával hétfői ülésén módosította a helyi szabályozási tervet - közölte a Pest megyei település független polgármestere a döntést követően az MTI-vel. Bognár András elmondta, hogy a most elfogadott rendelet a projekt beruházójával, a Grupo Miltonnal kötendő szerződés aláírása után, március 31-én léphet életbe. A polgármester szerint a nagyberuházás Páty fejlődését szolgálja és annak előkészítése törvényesen zajlott.

A korábban napvilágot látott hírekkel ellentétben a pátyi képviselő-testület végig nyílt ülésen tárgyalta a leendő golffalunak helyet adó 130 hektáros terület szabályozási tervének módosítását, így okafogyottá vált a projektet ellenző civilek által a hivatal elé meghirdetett demonstráció, hiszen minden érdeklődő bemehetett.

A képviselők hosszas vita után, név szerinti szavazással, fogadták el a helyi szabályozási terv módosítását - mondta az MTI-nek Tollner József a február 14-i, eredménytelenül zárult népszavazás kezdeményezője. A független képviselő, több civil szervezettel egybehangzóan, úgy véli: a hétfőn született döntés törvénytelen, a képviselők tulajdonképpen egy 100 milliárdos beruházásra mondtak igent, ami később akár Páty csődjét is okozhatja.

A képviselő egyebek mellett egy olyan földhivatali állásfoglalásra hivatkozott, amely szerint a 2006. évi szabályozási terv 2011-ig nem módosítható. A dokumentum alapján a vitatott területre csupán egy golfpálya és 250 szálláshely építhető. Ha 2011-ig mégsem jönne létre ilyen projekt, akkor a terület termőfölddé minősülne vissza. Tollner József szerint a szabályozási tervmódosítás ezzel szemben egy golfpályából, valamint az azt körülvevő 300 villából, 600 ikervillából, 1400 lakásból, két szállodából, illetve konferencia- és bevásárlóközpontból, illetve egyéb létesítményekből álló "új Páty" megépítését teszi lehetővé.

Bognár András polgármester ezzel szemben azt mondta az MTI-nek, hogy a pátyi golf-projekt körül minden szabályos és törvényes. A benyújtott dokumentumokra huszonkilenc szakhatóság "bólintott rá", ha tehát később akár az ombudsman, akár más törvényességi óvást emelne a testület döntése ellen, akkor ezeknél a hatóságoknál kellene reklamálniuk.

A "zöld" ombudsman a golffaluval kapcsolatos, hamarosan lezáruló vizsgálata első megállapításairól azt mondta, hogy a projekt szemben áll a budapesti agglomerációról szóló törvénnyel, és sérti az emberek egészséges környezethez való jogát is. A vonatkozó törvény egyebek mellett tiltja a településhatártól 200 méteren belül történő építkezést (a golffalu közvetlenül Telkihez "tapadna"), és előírja azt is, hogy a kijelölt terület hány százalékát lehet beépíteni (lényegesen kevesebbet, mint azt a pátyi projekt beruházója tervezi) - sorolta kifogásait.

Az ombudsman szerint a hétfői testületi döntés szabad utat engedne a zöld területeket jelentősen megcsonkító, a térséget egybefüggő betondzsungellé változtató beruházásnak, ami nagyon sok ember életminőségét rontaná. Fülöp Sándor hozzátette: vizsgálatának befejezését követően, várhatóan egy-két héten belül, valószínűleg kérni fogja a pátyi képviselő-testületet a döntés felülvizsgálatára, illetve visszavonására. "Ha a jogi érvekkel is alátámasztott kérésnek a következő ülésen nem tennének eleget, minden bizonnyal az Alkotmánybírósághoz fordulok" - mondta az országgyűlési biztos.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Jövő márciusra eladhatják a Bálnát TarlósékJövő márciusra eladhatják a Bálnát Tarlósék

Jövő hét szerdán tárgyalja a javaslatot a fővárosi közgyűlés.

.
hirdetés
elrejt
 
.