Megszorítások várnak a szlovénekre


A szlovén kormány egy sor megszorító intézkedést tervez azután, hogy a választópolgárok elutasították a nyugdíjkorhatár emelésével járó nyugdíjreformot a kérdésről tartott vasárnapi népszavazáson.

"Az államháztartás rövid távú finanszírozásának érdekében megszorító intézkedéseket tervez a kormány"- közölte hétfőn a miniszterelnök. Borut Pahor elmondta: várhatóan pénteken ismerteti a szakszervezeti vezetőkkel a tervezett intézkedéseket.

A szlovén parlament tavaly decemberben fogadta el a balközép kormány által benyújtott nyugdíjreformot, amelynek keretében fokozatosan 65 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt. A jelenlegi szabályok szerint a nők 57, a férfiak 58 évesen mehetnek nyugdíjba az egykori jugoszláv tagköztársaságban.

A nyugdíjreform az egyik sarkalatos pontja a válság előtt igen szép eredményeket felmutató szlovén gazdaság talpra állításának. A 2008 őszén kirobbant világgazdasági válságot megelőzően Szlovénia az euróövezet leggyorsabban növekvő gazdasága volt: a kormány az idén 2,2 százalékos növekedést vár, a tavalyi 1,2 százalék után. 2009-ben még 8,1 százalékkal zsugorodott a szlovén gazdaság.

A kétmilliós országban 2013 végéig szeretnék az államháztartás hiányát az euróövezeti 3 százalékos hiánycél alá szorítani. Az idén a GDP-arányos államháztartási hiány 5,8 százalék körül lesz a tavalyi 5,6 és a 2009. évi 6 százalékot követően.

Az államadósság is meredeken emelkedett az elmúlt két évben, az idén a GDP 43 százalékát fogja kitenni a 2008. évi közel 22 százalék után.

A szlovén központi bank elnöke is arról beszélt néhány napja, hogy ha nem sikerül végrehajtani a nyugdíjreformot, és az állam további hitelek felvételére kényszerül, akkor Szlovénia hasonló helyzetbe kerülhet, mint az adósságválsággal küszködő euróövezeti országok, Görögország, Írország, vagy Portugália.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.