Megszüntet 11 ezer állást az E.On


Az E.On német energetikai óriáscég megszüntet 11 ezer állást, ebből 6 ezret Németországban, 5 ezret pedig külföldön.

Szerdai német sajtójelentések szerint a Magyarországon is érdekelt vállalat hónapokig tartó vita után állapodott meg a németországi szakszervezetekkel a létszámleépítésről. Az egyezség értelmében elbocsátás helyett mindenekelőtt a korengedményes nyugdíjazás jogintézménye révén csökkentik a létszámot. Azok számára pedig, akik nem tudnak nyugállományba vonulni, létrehoznak egyebek között egy olyan társaságot, amely korlátozott idejű munkaviszonyt kínál, és továbbképzésekkel, valamint munkaközvetítői és egyéb szolgáltatásokkal segíti a lehetőséggel élő dolgozókat az elhelyezkedésben.

A 2015-ig tartó leépítés során a jelenleg 85 ezer főt foglalkoztató vállalat alkalmazotti létszáma 11 ezerrel csökken. A cégvezetés számításai szerint a létszámcsökkentéssel a költségek éves szinten 1,5 milliárd euróval 9,5 milliárdra csökkennek.

Arról nem szólnak a sajtóhírek, hogy a Németországon kívül megszüntetni tervezett 5 ezer munkahellyel kapcsolatban milyen elképzelések formálódnak.

A vállalatot elsősorban azért kell átalakítani, mert Németországban a kormány egy tavalyi döntése értelmében 2022-ig leállítják mind a 17 atomerőművet, e létesítmények többségében pedig az E.On meghatározó tulajdonos és az üzemeltető.

A német cég Magyarországon energiatermeléssel, áram- és gázszolgáltatással, valamint földgáz-kereskedelemmel foglalkozik.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.