Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megszünteti amerikai járatait a Malév
Az emelkedő olajár nyomása és az általános gazdasági recesszió miatt a Malév a jövőben kapacitásait és erőforrásait európai hálózatára koncentrálja, ezzel erősítve regionális piaci pozícióit. Ennek megfelelően az idei téli menetrendtől kezdődően megszünteti veszteséges hosszú távú járatainak üzemeltetését.

A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét
Átvette a Malév két gépét a cseh Travel Service
A Budapest Airport hosszú távú megállapodást kötött a Malév leányokkal
Napokon belül megkaphatják a Malév dolgozói márciusi bérüket
Van igény budapesti központú nemzeti légitársaságra
Malév: április végén megkapják a pénzüket a dolgozók
A légitársaság a jövőben erőforrásait európai hálózatára összpontosítja, erősítve regionális piaci pozícióit. Ennek tükrében illetve a légiközlekedési iparág legújabb kihívásaira válaszul a Malév átalakítja flottáját, áll a társaság közleményében.
Európai hálózatát, egyrészt a már kipróbált középtávú B737 NG flottájával, valamint az idei téli menetrendben forgalomba álló költséghatékony és környezetkímélő regionális célpontokra repülő Q400-as turboprop repülőgépekkel fogja lefedni, melyek a CRJ és a 2009 decemberétől fokozatosan kivonásra kerülő Fokker 70-as gépeket fogják kiváltani.
A átalakítás keretében a légitársaság két B767-es gépét is kivonja flottájából, és egyben megszünteti veszteségesen üzemelő hosszú távú járatait. A flotta átalakítással egy időben a Malév újrapozícionálja útvonalhálózatát.
A légitársaság jelenleg két észak-atlanti célállomásra repül: New Yorkba és Torontóba. A kerozinár drágulása miatt ma egy B767-essel repült Budapest - New York - Budapest légiút üzemeltetési költsége utanként hét millió forinttal (49 ezer amerikai dollárral) kerül többe, mint egy évvel korábban.
Az utolsó járat a torontói útvonalon szeptember 21-én, míg a New York-in október 25-én száll fel Budapestről. Ez a költségnövekedés egy Malév méretű légitársaság számára végképp ellehetetleníti a hosszú távú járatok gazdaságossá tételét. A jelenlegi negatív iparági trendek pedig nem segítik egy jövőbeni sikeres működtetés feltételeinek kialakítását.
Az üzemanyagárak jelenlegi drámai növekedése soha nem látott krízisbe juttatta még a legerősebb légitársaságokat is világszerte, melyek a tendenciára válaszul folyamatosan és jelentősen csökkentik járataik számát, kapacitásaikat és egyre szigorúbb költségcsökkentő programokat vezetnek be, nem ritkán alkalmazottaiktól is kénytelenek megválni.
A légitársaság utasai továbbra is utazhatnak Malév jeggyel és Malév kóddal az Egyesült Államokba a oneworld-tag American Airlines által üzemetetett járatokkal. A Malév szövetségi és code-share partnere közös járatként Brüsszelt, Párizst, Frankfurtot és Zürichet köti össze New York-kal és Chicagóval.
Az érvényes repülőjeggyel rendelkező New York-i vagy torontói utasokat a Malév más légifuvarozó járataival juttatja el célállomásaikra. A foglalással rendelkező utasok számára, akik még nem fizették ki repülőjegyüket, a Malév alternatív útvonalat kínál fel egy európai átszálló ponton keresztül. Az utasoknak a légitársaság a jegy árának visszatérítését is felajánlja.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









