Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Megtörheti a Gazprom egyeduralmát a makói gáz
A Mol, az Exxon és a Falcon közösen exportálhatják a makói gázmezőn kitermelt földgázt a nyugat-európai országokba, ezzel pedig az orosz Gazprom piacának egy részét vennék el - írja a Bloomberg.
A három partner főleg a szomszédos Szerbiába és Ausztriába szállítana gázt a termelés megkezdése után - jelentette ki Marc Bruner, a Falcon vezérigazgatója a múlt héten egy interjúban. A szakember szerint a Makó közelében található gáz Németország kétéves fogyasztását fedezné. Hozzátette: várhatóan 2012-ben kezdik meg a nyersanyag kitermelését.
A makói gázmező kétszer olyan nagy, mint Los Angeles város területe, ennek kitermelése megtörné a Gazprom mostani egyeduralmát, jelenleg ugyanis szinte kizárólag az orosz cég szállít Nyugat-Európába. Az Európai Unió jelenleg a második legnagyobb gázfogyasztó az Egyesült Államok után, az elmúlt öt évben mintegy 10 százalékkal nőtt a 27 tagállam fogyasztása.
A Falcon vezérigazgatója szerint a három cég szeretné saját kezében tartani a gáz exportját, úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniónak is az lenne a legjobb, ha a kitermelők szállíthatnák a gázt.
Az Amerikai Földrajzi Intézet szerint a makói gáz több mint 23 millió éve keletkezett a föld alatt, a mező kitermeléséhez 7000 méter mélyre kell lefúrni. A Mol még áprilisban közölte, hogy a talált gázmező legalább 340 milliárd köbméternyi nyersanyagot tartalmaz
Az elemzők egyelőre bizonytalanok abban, mennyi gázt lehet majd kitermelni Makó környékén, ugyanakkor az előrejelzések szerint a fúrások 24 milliárd dollárba kerülnek majd. A számítások szerint mintegy 2000 kutat kell majd fúrni, melyek mindegyike 8-12 millió dollárba kerül. A kapcsolódó vezeték megépítése 28 millió dollárt emésztene fel, míg annak fenntartása évi 11 millió dollárba kerülne.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









