Megugrottak az amerikai tőzsdék - a nyitva hagyott pénzcsap segített


Miközben a Dow és az S&P a nap elején még számottevő gyengüléssel kezdett, a nap végére szép plusszal zártak a New York-i tőzsdék vezető mutatói szerdán.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 82,87 ponttal, azaz 0,65 százalékkal 12758,62 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 11,38 ponttal, vagyis 0,87 százalékkal 1326,03 pontra gyarapodott. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 31,67 ponttal, 1,14 százalékkal nőtt, és 2818,31 ponton zárt.

Nem indult jól a nap eleje, a gyengülő európai piacokat követve csökkenéssel nyitott a Dow és az S&P 500-as index is. A Nasdaq az Apple tegnapi, tőzsdezárás után közölt számainak köszönhette, hogy felfele indult.

A nyitás előtt tette közzé a Boeing utolsó negyedéves számait, amelyek a vártnál jobban alakultak. Elrontotta ugyanakkor a befektetők hangulatát, hogy a folyamatban lévő amerikai használtlakás-eladást jelző decemberi mérőszám nagyobb mértékben csökkent, mint ahogy a szakértők várták.

A napközben lassan felfele kapaszkodó indexek a Fed késő délutáni döntését követően kaptak lendületet, az amerikai jegybank ugyanis nem csak, hogy nem nyúlt a kamatokhoz, de azt közölte: 2014-ig változatlanul, gyakorlatilag nulla maradhat a jegybanki alapkamat az USA-ban. Fokozta a jókedvet, hogy Ben Bernanke a Fed elnöke hangsúlyozta, számos eszköz van még a tarsolyukban, és mindent megtesznek az amerikai gazdaság élénkítése érdekében. Bernanke azt is elmondta, hogy javulást várnak a munkaerőpiacon.
 
mfor.hu 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.