Megütötték a tőzsdét, tartja magát a forint


A reggeli órákban még úgy tűnt, sikerül megúsznunk a nagy zuhanást a négynapos hétvége után, ám a délelőtt folyamán előkerültek az eladók. A mérsékelt esésből erős zuhanásba váltott a BUX, és a forint is elvesztette a reggeli nyereségét, 307 körül kereskedtek az euróval. Mfor.hu-háttér.

Reggel még kimaradtunk az európai kaszabolásból

Hétfőn és kedden jelentősen gyengültek a vezető nyugat-európai részvényindexek, így joggal írtuk tegnap, hogy félve várhatjuk a mai nyitást a Budapesti Értéktőzsdén. Végül a negatív irány bejött, de messze nem estünk akkorát, amekkorát Európa két nap alatt. A BUX index nem sokkal a nyitás után 17 236 ponton állt, ami 2,2 százalékkal volt alacsonyabb a pénteki záróértéknél.

10.30 körül azonban komolyabb eladások jelentek meg a piacon, és a nemzetközi tőzsdéken is semmivé foszlottak a reggeli pluszok. 11 órára egészen komoly, közel 900 pontos veszteséggel állt a BUX, mely 16700 pont körüli értéket mutatott. A két legnagyobb vesztes ekkor az OTP és a Mol papírja volt. A bankrészvény közel 8 százalékkal gyengült, 3270 forint körül forgott, míg az olajvállalat 1000 forintot zuhanva 16200 körül állt.

A kedd esti erősödés után szerda reggel a forint is felfele kapaszkodott az euró ellenében, ám a tőzsdei fordulattal párhuzamosan itt is fordult a kocka, és a 305 körüli szintek helyett 307 forintot kell adni a bankközi piacon egy euróért.

"Új munkajog = konfliktus --> kríziskezelés másképp"
"Új munkajog = konfliktus --> kríziskezelés másképp"

V. Mfor HR Konferencia

  • A Munka Törvénykönyvének változásai
  • Gyakorlati tapasztalatok a törvényi változásokról
  • A mediáció, mint alternatív konfliktuskezelési módszer
  • Mediációs esettanulmány és szimulációs gyakorlat


Jelentkezzen konferenciánkra!

Így indult a nap

A nyitást követő viszonylagos optimizmus közepette remélni lehetett, hogy 2-3 százalékos veszteségen belül maradhet a piac. Akkor vezető részvények közül az OTP 3400 forintig esett, ami 3,8 százalékos mínusznak felelt meg, míg a Mol 16 900 forintos árfolyama 1,4 százalékos gyengülést jelentett. A Magyar Telekom a kezdés után 504 forintba került, ami 1,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint a hosszú hétvége előtt. A gyógyszergyártók közül a Richter 0,03 százalékos erősödéssel, az Egis pedig 1,2 százalékos visszaeséssel nyitott.

Európában korrekció figyelhető meg az elmúlt két nap meredek esése után: a londoni FTSE 0,89 százalékkal kapaszkodott feljebb a kezdés után, míg a frankfurti DAX 1,57 százalékos emelkedést mutatott. A párizsi CAC 40 1,33 százalékkal állt tegnapi értéke felett a nap elején. Ugyanakkor ezek a kis pluszok még messze vannak az elmúlt két nap összesen 6-8 százalékos bukásától.

A mai nap várhatóan az újabb EU-csúcs jegyében telik majd a piacokon, hiszen végre tisztázódhat a görögök sorsa. Ugyan a múlt héten az Unió vezetői már megállapodtak az ország megmentéséről, de a görög kormányfő hétfő este váratlanul bejelentette, hogy népszavazáson akarják jóváhagyatni a mentőcsomagot. Ez erős pesszimizmust hozott tegnap a piacokon, hiszen ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az államcsődről szavaznának a görögök, és az utóbbi hónapok sztrájkjainak és tüntetéseinek függvényében jó esély van arra, hogy elutasítják a mentőcsomagot.

Erőre kapott a forint

A forint kifejezetten erősen kezdte a szerdai napot. Kedden egy hajszál választott csak el bennünket a 310 forintos eurótól, majd ma reggelre 305,60-ig csökkent a közös európai valuta jegyzése. A dollárral szemben 221,75-ig kapaszkodott vissza a forint, míg a svájci frank 250,96 forintba került.

A forint szempontjából ugyanakkor egy negatív hír is érkezett: a pénteki 500 bázispont alatti szintről 550 pont fölé emelkedett Magyarország CDS-felára a piacon. Ezzel hazánk továbbra is a világ kilencedik legkockázatosabb országa a CMA Datavision listáján.

A nemzetközi hangulat mellett a forint számára továbbra is a hitelminősítők jelenthetnek elmozdulást. Napok óta arra vár ugyanis a piac, hogy a Moody's és a Standard & Poor's nyilvánosságra hozza októberi látogatásának eredményét, vagyis azt, hogy leminősíti-e hazánkat. Ennek annyiból van jelentősége, hogy mindkét minősítőnél csak egy fokozattal állunk a befektetésre már nem javasolt kategória felett, így egy esetleges leminősítés érzékenyen érinthetné a magyar eszközöket. A hitelminősítők gyakorlata alapján legkésőbb november közepéig mindkét cég nyilatkozni fog arról, mi lesz a további sorsunk.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller100 évig akart élni a 75 éve elhunyt John D. Rockefeller

1937. május 23-án hunyt el a kiváló üzleti érzékkel rendelkező amerikai iparvezér, John D. Rockefeller, aki megalapozta tevékenységével az ismert nagytőkés család vagyonát is. Állítólag Dagobert bácsi riválisát, John D. Rockerduckot is róla mintázták. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.